Az NJSZT blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

30 éven belül jönnek a 10 ezer IQ-s szuperintelligenciák?

2017. október 30. - ferenck

Az utóbbi időben egyre sűrűbben emlegetett Technológiai Szingularitás az a jövőbeli időpont, amikor a gépi intelligencia túlszárnyalja az emberi értelmet. Az exponenciális növekedés következtében a Szingularitás után hamarosan megjelenik a mostani, biológiai humán elmével már nehezen felfogható szuperintelligencia – prognosztizálnak az elmélet hívei, többek között a téma elsőszámú és legismertebb szaktekintélye, Ray Kurzweil, aki azt is hozzáfűzi mindig, hogy az intelligenciarobbanástól semmi félnivalónk nincs.

Kevesen tesznek annyit a Szingularitás valóra válásáért, mint a japán telekommunikációs óriás SoftBank multimilliárdos vezérigazgatója, Masayoshi Son. A múlt heti, riyadhi Future Investment Iniative találkozón kifejtette, hogy szerinte 30 éven belül megtörténhet, és az MI-k 10 ezer IQ-ig fejlődhetnek addigra. A SoftBank 100 milliárd dollárt be is fektetett a 10 ezer IQ-szintet kezelő chipek fejlesztésébe. Összehasonlításként: az emberi átlag 100, a zseniké 200 körüli.

softbank.jpg

„Egész biztos, hogy ebben a században meg fog történni” – mondta Son.

Ő 2047-re, Kurzweil 2045-re teszi. A SoftBankkal valóban mindent meg is tesz érte, például több Mi-kezdeményezést támogatnak: partneri viszonyba léptek az IBM Watsonnal, a Fetch Robotics-szal és a Hondával, valamint felvásárolták a brit chipgyártó ARM-et.

Son egyébként azon az eseményen fejtette ki elképzeléseit, amelyen a Hanson Robotics Sophia nevű androidja bejelentette, hogy első robotként megkapta a szaúdi állampolgárságot és egyben el is kápráztatta az egybegyűlteket.

softbank0.jpg

Pepper, a SoftBank saját robotja szintén fejlett MI, például az emberi érzelmeket is felfogja. A két gép szépen szemlélteti a mai robotika lehetőségeit, hogy hova lehet eljutni magasszintű gépi és mélytanulással.

„30 év múlva már maguktól tanulnak, és talán nevetni is fognak rajtunk. Ma cukinak néznek ki, és azok is maradnak, de közben szuperokossá válnak” – magyarázta Son.

Nem mindenki ért egyet vele. Köztudott, hogy Stephen Hawking az emberiség végromlását látja az MI-ben. Nála ugyan visszafogottabban, de Elon Musk és Bill Gates is figyelmeztet a veszélyekre. Musk komoly összegeket fektetett az ember túlélési esélyeit a szuperintelligenciával szemben is növelő technológiákba.

Son és Kurzweil szerint Hawking, Musk és Gates sci-fi forgatókönyveket vázolnak fel, mert a Szingularitás egyrészt valószínűleg másként fog történni, mint gondoljuk, másrészt pedig a gépi intelligencia az emberre is pozitív hatással lesz, okosabbá válunk tőle.

A bejegyzés trackback címe:

http://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr1913116698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.