Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

A Sony feléleszti AIBO robotkutyáját

2017. november 02. - ferenck

A Sony 1998-ban jelentette be és a prototípus után a következő évben dobta piacra az Artificial Intelligence roBOt nagybetűit összevonó AIBO névre hallgató, azóta legendává vált robotkutyáját. Házi szórakoztatónak szánták, 2005-ig évente jött ki új változat. A gépet oktatási és kutatási célokra szintén használták, filmekben és videoklipekben is szerepelt, sőt, bekerült a Carnegie Mellon Egyetem Robot Dicsőségcsarnokába.

AIBO megelőzte a korát, összesen viszont csak 150 ezer darabot adtak el belőle.

ujaibo1.jpg

A Tokió-székhelyű cég 2006-ban jelentette be, hogy más termékekkel együtt, AIBO és a „rokon” QRIO gyártását sem folytatja, 2014 júliusától pedig a vonatkozó ügyfélszolgálati és szervizmunkákat is megszüntette.

A japán elektronikai óriáscég idén viszont úgy döntött, hogy feléleszti tetszhalálából az ikonikus gépállatot, és ezúttal nagybetűk helyett csupa kisbetűvel, egyébként változatlanul aibo néven dobja piacra. Csakhogy aibo most nem rövidítés, mert a japán szó jelentése „társ”, „haver.”

ujaibo0.jpg

Masszív számítógépes chippel, a szemek helyén OLED kijelzőkkel szerelték fel a SIM-kártyával természetesen mobilhálózatokra is kapcsolódó 198 ezer jenbe (1740 dollárba) kerülő gépkedvencet. A leendő tulajdonosok havi részletekben is fizethető, három évre szóló, 90 ezer jenes szolgáltatáscsomagot is megvásárolnak a kutyával együtt.   

A tervek szerint aibo más eszközökkel is összeköthető. Elődjéhez hasonlóan hangutasításokra válaszol, képes ugatni, le tud ülni, elfekszik, csóválja a farkát. Elég kicsi ahhoz, hogy felkapjuk, élei kerekebbek, jobb a fogása, tapintása. Japánban már a héten előrendelhető, a kiszállítás január 11-én kezdődik. A robot mellé 2980 jenért műanyagcsontot is vásárolhatnak. A november elsejei megrendelés és január 11. egyébként nem a véletlen műve – az 1-1-1 japánul ugyanúgy hangzik, mint a kutyaugatás „wan-wan-wan” (vau-vau-vau).

ujaibo.jpg

Külső fejlesztők appokat írhatnak rá, amelyek a Sony által kidolgozott alkalmazásboltból tölthetők le.

Elődjéhez képest a legnagyobb különbség, hogy aibo intelligensebb, gazdájával proaktívan lép interakcióba. A technológia a Sony által támogatott kaliforniai Cogital Inc. startup fejlesztése. MI-szoftverük folyamatosan tanul valódi interakciókból.

A mesterséges intelligenciával felszerelt, és inkább társ, mint digitális asszisztens aibo egyértelműen jelzi, hogy a Sony új kockázatokat vállal. A munkaerő és a termékvonal átszervezését követően az idei év hozhatja az eddigi legnagyobb bevételt. A 2012 óta vezérigazgató Kazuo Hirai folyamatos ötletelésre bíztatja a mérnököket és a marketingeseket, és nincs is hiány elképzelésekben: többek között digitális ízadagolóval, különleges drónokkal és 3D látásszenzorokkal álltak elő.

„A Sony küldetése és létének értelme, hogy kielégítse az emberek különlegesség iránti vágyát” – nyilatkozta a vezérigazgató.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr1513136218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása