Az NJSZT blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Testet ölt a gépi intelligencia

2017. november 16. - ferenck

Elon Musk 2015-ben alapította a San Francisco székhelyű nonprofit mesterségesintelligencia-kutatócéget, az OpenAI-t. Az eltelt két évben fejlesztett programjaik és algoritmusaik jól teljesítenek, többek között a világ legjobb e-sport versenyzőiből fektettek néhányat két vállra, amikor a Defense of the Ancients (Dota) 2-t játszották.

Egye kutatók szerint viszont túl szertágazók és absztraktak az OpenAI céljai, és hárman elhagyták a céget, majd megalapították az Embodied Intelligence startupot. Sok helyett egyetlen célra, a robotok magasabb szintű automatizálására összpontosítanak. Korábban azt vizsgálták, hogy mennyire tudnak bonyolult emberi cselekvéseket utánozni. Megszerzett ismereteikkel javíthatnak a mai ipari, sőt, otthoni robotokon is.

embodied.jpg

A szilícium-völgyi kockázati tőkés Amplify Partners 7 millió dollárt már be is fektetett az ambiciózus startupba.

Nem meglepő módon a gépi tanulásra specializálódnak – a robotok tanulják meg, hogyan készítsenek maguktól dolgokat. A téma ugyan részletkérdésnek tűnik, de pontosan ez a képesség előlegezi meg a mesterségesen intelligens robotok további fejlődését.

embodied0.jpg

A gépi tanulás rengeteget segít, hogy az ember által speciális feladatok elsajátítására programozott gépektől eljussunk emberszerűen tanuló és viselkedő szerkezetekig. Ezek a szerkezetek bonyolultabb tevékenységeket kiviteleznek, és az árnyalatokra, részletekre is jobban odafigyelnek majd.

„A mai ipari robotok összes mozdulatát milliméterig pontosítják. A valódi problémák zöme viszont nem így oldható meg. Nemcsak azt kell tudnunk megmondani a robotnak, hogy mit tegyen, hanem azt is, hogy hogyan tanuljon” – nyilatkozta Sunil Dhaliwal, az Amplify Partners alapítója.

A kutatók az úgynevezett utánzásos tanulással próbálják ezt megvalósítani. Módszerük a következő: egy virtuálisvalóság-headsetet és mozgáskövetőket viselő személy digitális közegben többször elvégzi ugyanazt a feladatot, amit a robot a közben összegyűjtött adatokból tanul meg a valóságban kivitelezni.

„Most már vannak tanítható robotjaink” – büszkélkedik Pieter Abbeel, az Embodied Intelligence-t alapító három korábbi OpenAI-kutató egyike.

Ez a következő szint.

A mai robotok sokszor ember által kivitelezhetetlen dolgokat visznek véghez, például megközelíthetetlen helyekre jutnak el, radioaktív hulladékot takarítanak stb. Csakhogy mindegyikre programozzuk őket. Minőségi ugrás lesz, ha programozás nélkül, megfigyeléssel és tanulással jutnak el eddig, az Embodied Intelligence céljáig.

A bejegyzés trackback címe:

http://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr4713276281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Szalay Miklós 2017.11.17. 00:51:46

Hát erre még várhattok egy darabig. Nem lebecsülve az IT-ben elért haladást, ét dolgot eddig megközelíteni sem sikerült: bármit, ami emberi módon gondolkozik, de azt sem, ami emberi ügyességgel képes mozogni, dolgokat manipulálni - és ezek kilátásban sincsenek. Ne vetítsétek ki az újabban elért fejlődést, mert ez a dolgok könnyű oldala volt. Továbbmenni jóval nehezebb.

Akit kicsit közelebbről érdekelének a tudomány határai, annak itt egy írás:

egyvilag.hu/temakep/029.shtml

megamedve 2017.11.17. 06:01:36

@Szalay Miklós: 10, max 15 év. De lehet, hogy sokat mondok.
Azt kell végiggondolni, hogy alig 150 éve, hogy elindultunk a "delej" csodájától.
De elég csak megnézni az elmúlt 20 év változásait.
A robbanás kb. akkor fog elindulni, amikor egyre intelligensebb gépek, algoritmusok, kezdik majd fejleszteni magukat, és egyáltalán nem biztos, hogy végig az ember lesz a minta/példa/cél.

Kusza Nagy 2017.11.17. 07:51:09

@Szalay Miklós: Érdemes megnézni a Boston Dynamics tegnapi videóját, hogy mennyire nincs fejlődés. Atlas robotjuk 4 éve még egy rendesen járni sem tudó csetlő-botló masina volt.

www.youtube.com/watch?v=fRj34o4hN4I

mash/the collective 2017.11.17. 08:04:20

@Szalay Miklós: Már a Deep Mind Alpha Go is rácáfol erre az állításodra.

Fodor Balázs 2017.11.17. 10:35:00

@Szalay Miklós: @mash/the collective:

Évek óta spammeled a művedet, nagyobb siker nélkül, de mégis csinálod, tehát nem kell olyan nagyon lebecsülni a gépi intelligenciát az emberivel szemben.

gtri 2017.11.17. 12:01:14

@mash/the collective:
Lehet, hogy a Mesterséges Intelligencia Go játékban verhetetlen, de láthatóan akkumulátorgyártásban sehol nincs. Szóval fog tudni Go játékot játszani, de lemerül a nagy játékban. :)

Egy több milliárd dolláros befektetéssel felépült akkumulátorgyárban nem tudják megoldani a teljesen kiszámítható környezetben a gyártást. Nem repkednek pl. sasok az üzemcsarnokban, hogy repülésükkel zavarják a robotok szenzorait. Ennek ellenére sehogy sem megy a gyártósor beállítása. Egyszóval, szerintem nem eszik olyan forrón a kását.

források:
www.businessinsider.com/tesla-model-3-production-battery-problems-troubling-2017-11

electrek.co/2017/11/07/tesla-loses-another-battery-expert-as-battery-module-manufacturing-model-3-production/

Robur 2017.11.17. 19:45:03

@gtri: A mesterséges intelligencia fejlődésnek egyetlen jelentős hátráltató tényezője van, ez pedig a hardver. Na most ha ott lesz áttörés(és valszeg. lesz) akkor a mesterséges intelligencia fejlődése is meglódul.

gtri 2017.11.18. 00:03:47

@Robur:
Természetesen elképzelhető, hogy lesz áttörés, de az is, hogy nem lesz. A jelenlegi chipgyártási technológia technikai határához érkezünk pár év múlva. Kísérleteznek fénnyel működő logikai kapukkal, ott van a kvantum-számítástechnika...de egy kicsit olyan érzésem van mint a fúziós erőmű megvalósításának ígéretével: mindig 30-40 évre teszik mire megvalósul.

Elhangzott az egyik hozzászólótól, hogy pl. a google alpha go játékban mennyire jó. Elhiszem, de ha pl. a goole fordítóval le akarom fordítani ezt az angol mondatot magyarra
(ennek a cikknek a címét másoltam ki: www.yahoo.com/news/worlds-first-human-head-transplant-successfully-carried-132553590.html)

"World's first human head transplant has been 'successfully carried out'."

A google szerint ez magyarul:
"A világ első emberi transzplantátumát "sikeresen elvégezték""

A "fej" szó meg sem jelenik a magyar fordításban! És állítólag a google fordító mögött is mesterséges intelligencia van. (Azt azonban nem tudom, hogy a magyar nyelvet is MI-vel fordítják vagy sem. Ha nem, miért nem? Miért nem képes az MI a magyar nyelvet tanulni, ha például az orosz nyelvet képes.) Abban pedig biztos vagyok, hogy nem szűkölködik processzor és memóri erőforrással. És már évek óta tanulhat...ennek ellenére egy emberi fordító még mindig kenterbe veri a magyar nyelv esetében, ahogy a példám is mutatja. Szóval szerintem sok a "hype" az MI-vel kapcsolatban.

Nagyon-nagyon régen az interferon volt az, amivel azt hitték, hogy végleg betesz a vírusoknak és az emberiségre egy "betegségmentes" kor köszönt rá. Cikkeket olvastam arról, hogy milyen tuti szer ez az interferon. Aztán...nos, a vírusok élnek és virulnak és az interferon szót ma már kevesen ismerik.

Robur 2017.11.19. 16:23:05

@gtri: Az IBM-nek 50 qbites kvantumszámítógépe van, állítólag nemsokára a google is bejelent hasonlót. Jövőre várják a 100-200 qbit köztit. Valami 300 qbitnél járunk ott, hogy az már több variáció mint az ismert univerzumban lévő atomok száma. www.nextbigfuture.com/2017/11/quantum-computers-mainstream-in-2018-and-race-ahead-of-supercomputer-power.html

gtri 2017.11.20. 22:38:13

@Robur:
A problémám továbbra is ugyanaz, mint a Mesterséges Intelligencia esetében (múlt hét pénteken, azaz 2017. nov. 17-én éjfél előtt nem sokkal teszteltem a Google mesterséges intelligenciáját egy aznapi angol nyelvű cikk címének magyar fordításával és csúnyán elhasalt vele. A "fejátültetés" lényege, a "fej" meg sem jelent a fordításban. Miközben ma is úgy van eladva az MI mint ami szinte okosabb már mint az ember. A tesztem alapján kételkedem ebben az "MI okosságban".). Univerzális szuper dolognak van beállítva a kvantum számítógép is ugyanúgy, ahogy a Mesterséges Intelligencia. Aztán a cikk így fogalmaz:

"By 2020, a thousand universal qubits will be probable. These systems should be many times faster than classical computers in a broad range of problems."

Majd utána kiderül, hogy a "broad range of problems" az tulajdonképpen a faktorizációt és két algoritmust jelent. (Nem akarom lebecsülni a faktorizáció fontosságát, tudom, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a prímszámok pl. a titkosítási algoritmusokban.)

Nem kétlem, hogy bizonyos feladatokra tényleg átütő erejű lesz a kvantum számítógép. De a hype, ami körbelengi le fog csillapodni ahogy kiderül, hogy mik azok a speciális területek ahol tényleg használni érdemes.

Az interferonos példával is arra akartam rámutatni, hogy az "univerzális szuper dolgok" bejelentésével csínján kell bánni, mert utóbb kiderülhet, hogy nem is annyira univerzálisak. Ahogy az interferon sem bizonyult univerzális vírusölő szernek ami megmenti az emberiséget a vírusoktól, úgy az MI és a kvantum-számítástechnika sem biztos, hogy tényleg általános megváltó dolog lesz az emberiség számára, mint ahogy ma sokan látják.

Robur 2017.11.20. 23:21:40

@gtri: Értem amit mondasz és szerintem meg is találtuk miben nem értünk egyet. Az, hogy jelenleg, hogy áll az MI. az egy dolog, durván sarkítva lényegtelen. Ennél szerintem sokkal fontosabb, hogy hol állt 5-10 éve. Ahhoz képest most hol állunk, illetve ezen tendencia alapján hol fogunk állni 5-10 év múlva, na ez a lényeges. A fejlődés brutálisan gyors. Erre hoztam példának a kvantumszámítógépet. A fentebbi példában említett kvantumszámítógépek már az univerzális kategóriába tartoznak. Ha igazak a feltételezések, majdnem mindenre alkalmasak lesznek. De ha mégse és mondjuk csak az MI fejlesztésére(Erre kb. biztos) na akkor is kb. brutál hamar itt lesz az embernél okosabb MI.

gtri 2017.11.21. 23:03:02

@Robur:
Valóban, te optimistán látod és pedig pesszimistán a fejlesztések előrehaladásának gyorsaságát és minőségét. Természetesen figyelemmel követem majd a bejelentéseket és 10-15 év múlva mindenképpen meg fogom látni, hogy mi lett a kutatások eredménye. Remélem jobb lesz annál, mint ahogy én most megítélem.