Jason Barnes a zongorán is játszó georgiai dobos 2012-ben vesztette el jobb karját. Áramütést szenvedett, és sajnos könyöktől amputálni kellett a végtagot. 2014-ben a Georgia Tech kutatói két dobverővel kiegészített műkart készítettek neki, és ismét használhatta kedvenc hangszerét, a dobot. Az egyik dobverőt Barnes irányította, a másik a hallott zenén alapuló improvizációkat adott elő.
A ma hozzáférhető műkarok túlnyomó többsége viszont nem elég ügyes egy olyan komplex hangszerhez, mint a zongora. Az első kart fejlesztő Gil Weinberg, a Georgia Tech Designiskolájának tanára eldöntötte, hogy segít a zenészen, és kitalál valamit zongorázásra.
Az inspirációt Luke Skywalker robotikus végtagja jelentette (a DARPA, a Fejlett Védelmi kutatási Projektek Ügynökségét szintén megihlette a Csillagok háborúja hőse, 2016 végén kezdtek el dolgozni a LUKE arm-on).
Weinberg abból indult ki, hogy az amputáció ellenére Barnes-nak megmaradtak az ujjakat irányító izmok. A legtöbb művégtagban használt szenzorok viszont még nem alkalmasak az izmok és rajtuk keresztül az ujjak árnyalt mozgatására, tehát a kutatóknak újítaniuk kellett.
„Próbáltunk javítani a szenzoros mintadetektáláson, de nem tudtuk elérni az ujjankénti irányítást” – magyarázza Weinberg.
A sikertelen kísérletek után ultrahang szondát szereltek a műkarba. A rendszer mást látott, amikor Barnes megpróbálta amputált gyűrűsujját mozgatni, mint a többi ujj esetében. Ujjról ujjra haladva az egyedi izommozgásokat algoritmusba táplálták, amely meg tudja határozni, hogy a zenész mikor melyik ujját akarja mozgatni. Az ultrahangos jelek és a gépi tanulás összekombinálásával a rendszer nemcsak az ujjak mozgását detektálja, hanem azt is, hogy mikor mennyi erőt használnak hozzá.
Az eredmény: 5 év után Barnes ismét tud zongorázni.
Weinberg szerint a technológia más területeken, például fürdéshez, ápoláshoz, etetéshez, gépeléshez, videojátékokhoz, okostelefonokhoz stb. szintén alkalmazható lesz. Egészséges emberek ujjmozdulattal egy kicsit úgy távirányíthatnak majd robotikus végtagokat, mint a cyborgizált Molly Millions William Gibson legendás cyberpunk regényében, az 1984-es Neurománcban.
Az új technológia jobban összehangolja emberek, mesterséges intelligenciák és robotok együttes tevékenységét. Az MI nem helyettesíti a Homo sapienset, hanem együttműködik velünk. Ezek a megoldások ugyanis – változatos módokon – feljavítják egyes képességeinket.
