Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

A bitcoin volt 2017 egyik legnagyobb sztárja

2017. december 27. - ferenck

Az elmúlt napok szenvedései ellenére szenzációs évet zárt a legismertebb kriptovaluta, a bitcoin: értéke minden elvárás fölé szárnyalt, és a következmény sem maradt el – felhasználói köre is jelentős mértékben bővült.

De milyen események, történések határozták meg a fizetőeszköz idei diadalmenetét?

Eleve viszonylag jó állapotban indult 2017 elején. Az akkori számokból persze senki nem jelezhette előre, hogy hova emelkedik év végére. Minden rekordot megdöntve, november végére több mint 1300 százalékkal nőtt az értéke. Addigra már túljutott a lélektani határnak számító 1000 dolláron, és a világ 30 csúcs-fizetőeszköze közé került. Egyelőre lehetetlen megjósolni, hova emelkedik, mennyit ér majd például fél év múlva.

bitcoin0_1.jpg

Mivel egyre több pénzt fektetnek kriptovalutákba, az érintett hatóságok is igyekeznek szabályozni a piacot. Pedig sokak számára pont a szabályozatlanság, a tranzakciók privát jellege a bitcoin és társai egyik legnagyobb vonzereje.

Augusztusban röppent fel a hír, hogy az amerikai kongresszus tagjai szabályozással kapcsolatos tervezetet nyújtanak be. A világ más részein szintén próbálkoznak hasonlókkal. Novemberben egy amerikai szövetségi bíró San Franciscóban elrendelte, hogy az egyik legnépszerűbb kriptopénz-váltó, a CoinBase szolgáltasson adatokat az évente 20 ezer dollár feletti bitcoint 2013 és 2015 között eladó, vásárló stb. személyekről.

bitcoin1_1.jpg

A kripto-fizetőeszközök veszélyt jelenthetnek a fennálló pénzügyi rendszer számára. Aligha véletlen, hogy James Dimon a JPMorgan vezérigazgatója nemes egyszerűséggel „csalásnak” nevezte a bitcoint, és kirúgással fenyegette az azzal üzletelő kereskedőit. Ennek ellenére a JPMorgan érdeklődik a kriptovaluta iránt: Dimon bejelentése után nem egész két hónappal, novemberben röppent fel a hír, mely szerint fontolgatják, hogy ügyfeleiknek hozzáférést biztosítanak egyik bitcoin-alapú megoldásukhoz.

Novemberben megszűnt a kriptovaluta egyik leágazása, a Bitcoin Classic. Fejlesztői azért döntöttek így, mert szerintük fél éven belül a Bitcoin Cash lesz a norma. Sokak szerint ezek a leágazások veszélyeztetik a piacot, mások viszont új funkciók bevezetésére látnak módot bennük.

Összességében nagyon úgy tűnik, hogy a bitcoin és a hasonló pénznemek komoly hatással lesznek a világgazdaságra. Csakhogy másra is: a kriptovaluták bányászatához masszív energiamennyiség szükséges, az ezzel foglalkozó komputerek több elektromosságot fogyasztanak, mint 139 ország együtt. A kérdést mihamarabb kezelni kellene.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr713524911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása