Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Változásokat hozó technológiák a CES 2018-on

2018. január 15. - ferenck

A minden évben január elején megrendezésre kerülő las vegasi fogyasztói elektronikai bemutatót, a CES-t idén a Futurism szerint mesterséges intelligenciára épülő asszisztensek, a virtuális valóság és az egészségügyi kütyük uralták.

A kategóriájában a világ legnagyobb rendezvényén infokom cégek évről évre mutatják be legújabb fejlesztéseiket. Idén az Intel bejelentette 49-qubites kvantumchipjét, a HTC új virtuálisvalóság-headsetjét, a Fisker pedig 100 kilométerre 9 perc alatt feltölthető grafénelemes elektromos autóját.

ces.jpg

A CES trendformáló hatású is, és ez alól a 2018-as sem volt kivétel. A Futurism négy meghatározó tendenciát/technológiát emelt ki: otthoni asszisztenseket, retrofuturizmust, egészségügyi alkalmazásokat és a többek által temetett virtuális valóságot (VR).

Asszisztens-fronton mindent az Amazon Alexája uralt, de a Google Asszisztensről is kiderült, hogy képernyővel, valamint a Lenovo, az LG és a Sony állítja elő hangfalakkal fog bővülni. A Samsung saját gépsegéde, a Sirihez, az Alexához és a Google Asszisztenshez hasonló Bixby frissített változatát mutatta be, viszont a tervek szerint a többiekkel, legalábbis az Apple és a Google mindenesével ellentétben, telefon mellett televízióba, jégszekrénybe stb. is integrálható lesz.

ces0.jpg

Az egyik legmeglepőbb trend a kortárs technológiát 20. századi esztétikával kombináló retrofuturista mosodai, kutyaformájú, okosotthon-kezelő stb. robotok színrelépése. Mindegyiknél fontos a fizikai megjelenés. A nosztalgikus érzelmekre játszó fejlesztők egyértelműen jelzik: ezeknek az asszisztenseknek jól láthatónak, humanoidnak kell lenniük, érzéseket kell kiváltaniuk.

A CES közönsége a felhasználó egészségén, fitnesz-szintjén javító technológiák bőséges választékát láthatta. A Philips hajpántja az alvás minőségét javítja, a Prevent Biometrics szájvédője agyrázkódást detektál, a Swim.com és a Spire Health Tag „intelligens fürdőruhája” az úszókat segíti, a Neutrogena iPhone-ra kapcsolt SkinScannere a Skin360 app-pal bőrünk állapotáról szolgál hasznos információkkal.

A virtuális valóság az egyik csúcsfejlesztés, a Vive audiós és 2880x1600-as felbontású kijelzős headsetjével jelezte, hogy köszöni, még él. Az ír Design Partners okos kesztyűje virtuális és kiterjesztett valósághoz (AR) is használható tapintásalapú ember-számítógép interfész. A technológia történetében könnyen mérföldkővé váló kesztyű érintéssel, fizikai érzettel egészíti ki, teszi életszerűbbé, realisztikusabbá a VR-élményt. A Google a Lenovo és a Yi Technology közreműködésével fejlesztett VR180 kameráival a felhasználó könnyebben készíthet és rögzíthet saját virtuálisvalóság-tartalmakat.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr1913575773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása