Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Ujjmozdulatokkal tölthetjük fel készülékeinket

2018. március 09. - ferenck

Egyre több elektronikus készüléket birtoklunk, amelyeket a folyamatos működéshez fel is kell töltenünk. Vezeték nélküli töltésre találtak már ki megoldásokat, de végső soron azok is vezetékesek, csak telefon stb. helyett a töltőállomást kell konnektorba dugni.

Maga a töltési folyamat viszont alig változott az utóbbi tíz évben.

atamforras0.jpg

A Buffalo Egyetem és a Kínai Tudományos Akadémia kutatói érdekes alternatívával álltak elő, és ezúttal tényleg nincs szükség sem kábelre, sem dugaszoló aljazatra. Mindössze egy fémlap és kevés testmozgás kell hozzá.

A technika, az úgynevezett dörzselektromos (triboelectric) töltés lényege, hogy egy anyag, miután súrolt egy másik anyagot, elektromossággal töltődik, de akkor is energia generálódik, ha véletlenül megérintünk valakit.

aramforras.jpg

Ezt az elektromosságot azonban nehéz áramforrássá átalakítani. Vagy problémás megfelelő anyagot előállítani, vagy nem költséghatékony.

A két réteg arany között a legszélesebb körben, például kontaktlencsékhez használt szilíciumalapú polimer, dimetil-polisziloxán fémlap viszont megoldhatja ezeket a problémákat. Az egyik aranyréteget megnyomjuk, majd elengedjük, amire kicsit meggyűrődik, aztán megismételjük a mozdulatot. Az aranyrétegek és a polimer közötti mozgások súrlódást, azaz dörzsenergiát eredményeznek. Az elektronok előre és hátraáramlanak a rétegek között. Minél több a súrlódás, annál több energia termelődik, és minimális ujjmozgás is elég hozzá.

A kutatók 1,5 centi hosszú és 1 centi hosszú fémlappal tartottak bemutatót. A lap által generált 124 volttal 48 vörös LED-lámpa világított.

A technológia egyelőre nincs teljesen kidolgozva, de a fejlesztők bizakodnak, hogy anyagukkal hamarosan okostelefonokat és más készülékeket tölthetünk fel ujjmozdulatokkal.

„Senki nem szereti, hogy konnektorra vagy hordozható töltőre van szüksége, miközben az emberi test komoly energiaforrás. Abból indultunk ki, hogy miért nem gyűjtjük a saját energiánkat” – magyarázza Qiaoqiang Gan, a kutatást bemutató tanulmány elsőszámú szerzője.

Gan és kollégái a dörzselektromos töltő teljesítményének növelésén, másrészt a lap által termelt energiát tároló hordozható elemen dolgoznak.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr1913684984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása