Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Sikolyokra és karlengetésre is reagálnak az Amazon drónjai

2018. március 28. - ferenck

A szállítás a dróntechnológia egyik legismertebb alkalmazása. Az Amazon és riválisai árgus szemekkel figyelik az eget, és súlyos csomagokkal megrakott vezető nélküli légi járművekkel teli utakat képzelnek oda.

Manapság egyre több drón tűnik fel a légtérben, és minden előrejelzés drasztikus mértékű elterjedésükről szól.

Az Amazon Prime Air, a mamutcég szállítórendszere elvileg 2013 decembere óta készül, és a mindenható főnök, Jeff Bezos megígérte: 30 percen belül rendeltetési helyére visz maximum 2,25 kilóig bármilyen csomagot.

amazondron.jpg

Az első nyilvános teszteket 2016-ban, az angliai Cambridge-ben végezték.

Ha minden a tervek szerint megy, az Amazon hamarosan házhoz szállítja rendeléseinket. Egyelőre viszont nem tudni, hogy a drónok hogyan „illeszkednek be” a társadalomba. Az amerikai Szövetségi Repülési Hatóság (FAA) és más országok hasonló szervezetei általában mindig lemaradásban – követő módban – vannak, nehezen tartják a lépést a technológiai fejlődéssel, folyamatosan módosítják a kereskedelmi drónhasználatra vonatkozó szabályozást.

Az Amazon új megoldásra nyújtott be szabadalmi kérvényt. Lényege, hogy a drón eredményesebben reagáljon a körülötte lévő emberekre – sikolyokra, kiabálásra, karlengetésre és hasonlókra. Az elgondolás nem új, 2014-es, és lényegében egy az ember-UAV (Unmanned Aerial Vehicle, ember nélküli légi jármű) interakciókat segítő korábbi szabadalom továbbgondolása.

amazondron0.jpg

Persze kérdések is felmerülnek: mi történik akkor, ha nem mi, hanem a szomszéd integet bőszen, hogy nála landoljon a gép, és az ő teraszára tegye le az árut, például a legújabb elektromos fogkefét, amit már aznap este fel is szeretnénk avatni?

Mindezek észleléséhez egy sereg szenzorral, többek között infravörös és mélységérzékelőkkel, valamint ultraérzékeny mikrofonokkal kell felszerelni a drónt. A kereskedelmi forgalomban használt mai UAV-k nincsenek messze az Amazon elképzeléseitől, a DJI Spark 2017-es gépe például karmozdulatokra, már-már agyhullámokra is reagál.

A szabadalmi kérvény alapján a cég drónjai egyrészt képesek lesznek mindezekre, másrészt megtalálják a megrendelőhöz vezető útvonalat, és akár a szomszéd kézmozdulataiból is tudni fogják, pontosan hova tegyék a terméket (feltéve persze, hogy a szomszéd is tud a félórával korábbi rendelésről, amire kicsi az esély).

De ha nem tud róla, képes lesz-e a gép a pontos helyre szállítani az árut? És ha az integetésre nem áll meg? Fizet-e az Amazon, ha kárt okoz bennünk?

A szabályozóknak folyamatosan újabb és újabb kérdéseket kell megválaszolniuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr10013784072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása