Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Svájc az egész országra kiterjedő drónkövető rendszert fejleszt

2018. április 19. - ferenck

A svájci légtérben eddig is sok drón repkedett, és a közeljövőben még több várható. Az ország előre menekül, és terveket készít az ember nélküli légi járművek (unmanned aerial vehicles, UAV) légi közlekedést szabályozó rendszerekbe történő integrálására. A rendszer a biztonságosabb égi forgalom érdekében nyomon követi a drónokat, működtetőiket pedig regisztrálja.

A svájci légi közlekedés egyik irányítója, a Skyguide összeállt a világ egyik legnagyobb – drónokra specializált – légtérkezelő rendszerét jegyző AirMap-pel; júniustól adatokat és alkalmazásokat költöztet át az AirMap UTM platformra.

svajcidronok.jpg

Az együttműködés azonban csak része a sokmillió drón és operátoraik számára a lehető legbiztonságosabb európai légtérhez való hozzáférést nyújtani akaró, nagyobb volumenű U-Space kezdeményezésnek. A projekt első szakaszában a drónokat és operátoraikat regisztráló, azonosítóval ellátó szolgáltatást dolgoznak ki, valamint meghatározzák, mely épületek, területek körül és felett nem repülhetnek UAV-k (geofencing).

„A U-Space-szel Svájc biztonságosan nyitja meg légterét a drónkereskedelem számára” – jelentette ki Ben Marcus, az AirMap ügyvezető igazgatója.

svajcidronok0.jpg

A projekt új üzleti modellekbe integrálná a drónokat, első azonban a hatékony működtető rendszer, amelyet a NASA ember nélküli légi járművek forgalmát szabályozó rendszeréhez hasonlítanak. A következmény: drónok és a majdani repülő autók alacsonyan is szálldoshatnak.

A teljes megvalósulástól, az összes drón lajstromba vételétől messze vagyunk még, a kezdeményezés viszont teljesen ebbe az irányba, az automatizált repülés lehető legszélesebb körű engedélyezése felé mutat.

A U-Space első szakaszát 2018 és 2021 között további négy követi. A második többek között repüléstervezésről és -jóváhagyásról, gépek nyomon követéséről, a harmadik és a negyedik bonyolultabb műveletekről, például „összeütközések, konfliktusok felderítéséhez nyújtandó támogatásról”, valamint a drónok és a U-Space rendszer autonómiájának tökéletesítéséről szól.

Jelenleg nem tudjuk, hány drón vesz részt a projektben. Sok operátor hobbiszinten űzi tevékenységét, és elképzelhető, hogy fogalmuk sincs a U-Space-ről. A költségek növekedésétől és a túlszabályozástól szintén tarthatnak.

Ha Svájc sikerrel jár, sokat segíthet, példaként lebeghet más országok számára. Mivel egyre több területen egyre több drónt alkalmaznak, a társadalom integráns részévé válnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr5813840296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása