Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Arcfelismerő szoftverek elől takarja el az arcot egy szűrő

2018. június 05. - ferenck

Közösségimédia-platformoktól rendőrségi megfigyelő rendszerekig egyre többen kíváncsiak személyek kinézetére. Nem véletlenül, mert például cégek külsőnk alapján nagyjából tudják a korunkat, származásunkat.

E tulajdonságok az azonosításához semmi más nem kell, csak hogy egyszer lássanak. Különféle internetes oldalakon azonban nem egyszer, hanem nagyon sokszor meggyőződhetnek a név és az adott fénykép közti kapcsolatról.

arc0.jpg

A fenti információk alapján máris célzottak a hirdetések. Arcképünk azonosítása viszont személyiségi jogi (privacy) sérelmekhez, szélsőségesebb esetekben identitáslopáshoz vezethet.

Különféle javaslatokkal, köztük trükkös kalapokkal és 3D nyomtatott álarcokkal álltak már elő személyek magánszférájának védelmére, arcfelismerő szoftverek megtévesztésére, kamerák optikai illúzióval történő kijátszására.

Ezek a módszerek a kamerát igyekeznek hatástalanítani, az online hozzáférhető fényképeknél viszont eredménytelenek.

arc.jpg

A kanadai Toronto Egyetem az utóbbira kínál megoldást. Mesterséges intelligencia által vezérelt szűrőjük csak egy kicsit változtat az eredeti képen, de az arcfelismerő szoftver nem tud mit kezdeni a változásokkal.

A szűrő speciális arcjegyeket keres, majd kicserél egyes pixeleket. A módosítás emberi szemmel észrevehetetlen, a képet pásztázó MI-k viszont azt sem tudják megállapítani, hogy egyáltalán arc van-e a fotón.

A szűrő kidolgozásához a két vetélkedő idegháló interakcióin alapuló, gyorsan terjedő GAN (generatív ellenséges hálózatok, generative adversarial networks) technikát használták. Az első többszáz fotót tanulmányozva azonosít arcjegyeket, a második pedig úgy változtatta meg a fényképeket, hogy vetélytársa ne lásson rajtuk arcot.

A két idegháló lépésről lépésre csiszolódott, feladatukat többször megismételték, az újonnan szerzett ismereteket a következő lépésben mindig hasznosították.

Addig gyakoroltak, amíg a kutatók úgy döntöttek, hogy a szűrő már elég jó kereskedelmi forgalomban beszerezhető arcfelismerő programok kijátszására.

A teszten lényegében hatástalanította a szoftvert – 200-ból csupán egy arcot azonosított, ráadásul az érzelmekkel és az etnikai hovatartozással sem boldogult.

A fejlesztők szűrőjüket app formájában szeretnék közkinccsé tenni.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr6014019014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása