Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Mosogatógépbe rakja a koszos edényeket a Samsung új robotja

2021. január 19. - ferenck

A világ legnagyobb csúcstechnológiai showja, az évente január elején Las Vegasban megrendezésre kerülő CES, a Szórakoztató Elektronikai Kiállítás. A Covid-19 miatt idén, a január 11. és 14. közötti rendezvényen a résztvevők csak virtuálisan lehettek jelen.

A virtuális esemény egyik szupersztárja a dél-koreai Samsung házimunkákba besegítő robotja és másik két otthoni szerkezete volt. A cég évek óta különlegességekkel kápráztatja el a Las Vegasi nagyérdeműt, és idén sem történt másként a virtuális térben.

samsung0.jpg

A Bot Handy nevű szerkezet az egyik legutáltabb otthoni melót végzi el helyettünk: beteszi a piszkos edényeket, evőeszközöket stb. a mosogatógépbe. Mivel már a neve is beszédes (handy magyarul ügyes), ne lepődjünk meg, hogy munkáját kellő szakértelemmel végzi.

Egy másik robotjuk, a JetBot okos porszívó és biztonsági kamera keveréke, tárgyfelismerő technológiával azonosítja és csoportosítja a helyiségben lévő objektumokat, ezeket az információkat felhasználva, dönt a leghatékonyabb „útvonalról.” Az önvezető autók jellegzetes technikái, Lidar és 3D szenzorok segítik kisebb tárgyak és a kábelek elkerülésében. Töltőállomáson üríti ki a szemetet, tulajdonosának nem kell gyakran tisztítania.

samsung.jpg

A Samsung SmartThings (okos dolgok) appjával összekapcsolva, otthonunkat figyeli folyamatosan. A gép nemcsak technikai kuriózum, például az Egyesült Államokban már idén forgalmazzák.

A harmadik, Bot Care egyszerre asszisztens/segítő és társrobot. A cég két éve is bemutatott hasonló szerkezetet. Mesterséges intelligenciával ismeri fel viselkedésünket, viselkedésmintákat azonosít, és aztán reagál rájuk. Megtanulja a napirendünket, szokásainkat, és napkezdés előtt emlékeztetőket küld róluk.

Az alapötlet, hogy egyes robotok még azt megelőzően találják ki mindennapos igényeinket, hogy mi magunk tudnánk azokat.

„Megváltozott, más lett a világunk, sokan szembesülünk egy új valósággal. Ebben a valóságban, megnőtt az otthonunk jelentősége. Találmányaink célja, hogy a felhasználó egyéniségéhez passzoló, több személyes és intuitívabb élményt nyújtsanak” – magyarázza Sebastian Seung, a Samsung Research vezetője.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr5316392140
süti beállítások módosítása