Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Mesterséges intelligenciával turbózzák fel az amerikai egészségügyet

2021. május 05. - ferenck

Az Egyesült Államok kormánya, kormányzati ügynökségei minél több mesterségesintelligencia-technikát akarnak az egészségügyben. Szándékukat több tény jelzi.

Egy friss felmérés alapján amerikai döntéshozók 222 MI-alapú orvosi eszköz használatát hagyták jóvá. Az ország Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelete (FDA) tervet adott ki a gépi tanulással működő egészségügyi műszerek, gépek szabályozásának frissítéséről. A Járványellenőrzési és Megelőzési Központ gépi tanulás segítségével készíti el éves influenza-kitörés előrejelzéseit. A Covid-19 szűrésekhez már tavaly is alkalmaztak chatbotot (beszélgető robotot).

Drasztikusan fel akarják gyorsítani a biomedikális orvosi kutatásokat. A cél érdekében a medicina területén végzett k+f-be évi 41,7 milliárd dollárt fektető Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) bejelentette a Híd a mesterséges intelligenciához (Bridge2AI) programot. A program rendeltetése a gépi tanulás promótálása a biológiában és az egészségügyben.

biomedicine.jpg

Elsődleges célja új adatsorok fejlesztése. Minél nagyobb és jobb egy speciálisan gépi tanulásra kidolgozott adatsor, annál hatékonyabban tud segíteni az emberi szervezetben lejátszódó folyamatok feltárásában, betegségek kialakulásában – és a gyógyításban.

A Bridge2AI szabványosítani is akarja a különböző forrásokból származó adatokat, és automatizált eszközöket is fejlesztenek az adatsorok kialakításához. Olyan elvek mentén hozzák ezeket létre, hogy a gépek a lehető legkevesebb emberi beavatkozással használják az adatokat.

A program két területen finanszírozza a kutatásokat.

Az egyik a „nagy kihívásokat” megoldó, például a gének betegségekre adott reakcióinak megértését, fiziológiai mozgások modellezését, betegségekhez vezető biológiai folyamatok folyamatos megfigyelését segítő adatsorok kidolgozása.

A másik a Bridge2AI-hoz kapcsolódó projektekkel foglalkozó adminisztrációs központ alapítása. A központban a leghasznosabb gyakorlati megoldásokat fogják keresni a „nagy kihívásokra.” Főként a csapatmunkával, etikai kérdésekkel, szabványokkal, eszközök optimalizálásával és a munkaerő fejlesztésével szándékoznak foglalkozni.

Az NIH júniustól várja a jelentkezéseket, az anyagi támogatásról pedig jövő tavasszal dönt.

A program dicséretre méltó, mert az amerikai döntéshozók felismerni látszanak a mesterséges intelligenciában rejlő óriási egészségügyi potenciált. A speciális adatsorok rengeteget segíthetnek e lehetőségek valóra váltásában.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr2616522418
süti beállítások módosítása