Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe


Az OpenAI nevetségessé tette Elon Musk ellenük indított jogi eljárását

2024. március 28. - ferenck

Elon Musk február végén jogi eljárást kezdeményezett az OpenAI és vezérigazgatója, Sam Altman ellen. A mesterségesintelligencia-modellek világ előli eltitkolása a vád. Musk többek között Altman társaságában alapította majdnem kilenc éve, majd 2019-ben hagyta el a kortárs MI-kutatásokat leginkább…

Tovább

Az iPhone-ra kerül a Google Gemini-ja?

Miután a Bloomberg arról számolt be, hogy az Apple tárgyalásokat folytat a Gemini multimodális mesterségesintelligencia-modell licenceléséről a Google anyacégével, az Alphabettel, az utóbbi tőzsdei részvényei több mint négy százalékos növekedést mutattak a március 18-i záráskor. Az Apple esetében…

Tovább

Nyílt forrású nagy nyelvmodelleket tett közzé a Google

A Google története folyamán számos nyílt forrású (open source) mesterségesintelligencia-kezdeményezéssel (AlphaFood, TensorFlow, a BERT és a T5 több változata, Switch stb.) gazdagította a számítástudományt, információs társadalmat. Az utóbbi időben, a nyílt forrású nagy nyelvmodellek (large…

Tovább

Gépi rendszer segíti már a tornászversenyek bíróit is

Sporthatóságok a pályán és a pályán kívül is használnak már mesterségesintelligencia-technikákat. Két angol klub, a Chelsea és a Nottingham Forest érdeklődik a friss tehetségek felfedezésében segítő AISCOUT app iránt. Viszonylag egyszerű: amatőr játékosok videókat töltenek fel magukról cselezés,…

Tovább

Valódi videókat generál a mesterséges intelligencia?

Sora, az OpenAI új szövegalapú videógenerátora magasra emelte a lécet részletességben és realizmusban. Korábban egyetlen MI sem érte el ezt a szintet, nem alkottak ennyire meggyőző, csúcsminőségű mozgókép-világot. Magáról a rendszerről, a rendszer felépítéséről viszont keveset tudunk. Sora…

Tovább

MI és wifi egymásra találása a Qualcomm legújabb chipjében

A wifi spektrum mindig prémiumnak számított, az iparág ezért gondolkozik folyamatosan, hogy miként hozza ki a legtöbbet a rendelkezésre álló spektrumból. A félvezetőket, processzorokat és telekommunikációs eszközöket fejlesztő, gyártó amerikai multinacionális Qualcomm FastConnect 7900 chipje a…

Tovább

Fejlesztik és eddig kifejezetten ígéretes az Amazon nagy szöveget beszéddé alakító nyelvmodellje

Az Amazon kutatói új nagy nyelvmodellen (LLM) dolgoznak, szöveget alakít beszéddé (text-to-speech). BASE TTS 980 paraméteres, változatos méretű modelleket treníroztak hozzá, az MI változatai százezer órát töltöttek el nyilvános beszédadatokkal. Figyelték, hogy bizonyos szintet átlépve, ugyanazok a…

Tovább

Konvergál a mesterséges intelligencia és a blokklánc

A Deutsche Telekom bejelentette együttműködését az Egyesült Királyság-székhelyű Fetch.ai-jal. Az együttműködés célja a legfejlettebb mesterségesintelligencia- és blokklánc-megoldások promótálása. A Fetch.ai Alapítvány első nagyvállalati partnere a német gigacég. A Bosch szintén benne van az…

Tovább

Google: vigyázzunk a személyes adatainkra, ha a Geminit használjuk

A mesterséges intelligencia okostelefonos térhódítása már a ChatGPT színrelépése előtt megkezdődött, a generatív MI diadalútja viszont látványosan felgyorsította folyamatot. Már 2022 végén, 2023 elején egyértelmű volt, hogy a chatbotok és társaik okostelefonos integrációja visszafordíthatatlan. De…

Tovább

Mesterséges intelligencia és autonóm rendszerek a hadviselésben

Az Egyesült Királyság hadserege és a Védelemtudomány és Technológia Laboratórium (Dstl) nemrég Ausztrália és az Egyesült Államok fegyveres erőivel működött együtt. Az AUKUS partnerség keretében, mérföldkőnek számít, hogy a mesterséges intelligenciára és autonóm fegyverekre összpontosító…

Tovább
süti beállítások módosítása