Az NJSZT blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

2018 egy másik kriptovaluta, a Ripple szárnyalásának éve lehet

2018. január 04. - ferenck

2017-ben a kriptovaluták ígéretes új koncepcióból növekvő iparággá váltak. Olyannyira, hogy a súlyos gazdasági és pénzügyi válságban lévő Venezuelát a Nicolas Maduro vezette kormány az olaj és más ásványi anyagok által megtámogatott petro nevű digitális fizetőeszköz bevezetésével igyekszik megmenteni. Kérdéses, hogy sikerül-e, az viszont vitathatatlan tény, hogy a bitcoin stb. diadalmenetét kevesen jósolták előre, és múlt év elején ugyanilyen kevesen támogatták ezeket a fizetőeszközöket.

2017-ben nemcsak a bitcoin szárnyalt. Ugyan kevésbé látványosan, de az ethereummal rivalizáló – szintén a blokklánc (blockchain) elosztott főkönyvi technológiáját (distributed ledger) használó – Ripple (XPR) is remek évet zárt. Az elsődlegesen üzleti szereplőket megcélzó, kifejezetten b2b (business-to-business) XPR vetélytársaitól többek között annyiban tér el, hogy nem bányászat útján érhető el, hanem a Ripple Labs bocsájtja ki, illetve 100 milliárd a rendszerlimitje, azaz lényegesen nagyobb mennyiségű kriptovaluta van a rendszerben, mint a bitcoin vagy az ethereum esetében, és az áteresztő képessége is jóval nagyobb, így sokkal több másodpercenkénti tranzakció lehetséges.

ripple.jpg

Az XPR-t azért találták ki, hogy pénzügyi intézetek és bankok gyorsabban, hatékonyabban és biztonságosabban valósítsanak meg pénzügyi műveleteket. A hálózat 2012-ben indult, de maga az ötlet sokkal régibb, 2004-es, amikor a bitcoin még nem is létezett.

Az XPR 2017 vége előtt egy nap alatt 34 százalékkal emelkedett. Egy héttel korábban lépte át az 1 dollárt, hónapokig 0,20 körül lebegett, de az 1 dolláros lélektani határ után úgy tűnik, egyre csak emelkedik. Egy ponton, igaz csak rövid ideig, az ethereumot is lekörözte, és a képzeletbeli dobogó második helyén állt.

ripple0.jpg

2018. január 2-án 22 órakor a harmadik volt, és 2,35 dollárt ért. Több elemző szerint ez távolról sem a csúcs, különösen, ha az ázsiai piacokon folytatja jó szereplését.

Érdekes módon Dél-Korea erőteljesebb szabályozása ellenére az XPR értéke ott emelkedik a leggyorsabban. Az erősödés olyan cégeknek is köszönhető, mint az amerikai és európai ügyfeleit az XPR hálózaton összekapcsolni tervező American Express.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr6213545219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.