Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Emberszerűen működő mesterséges agy?

2018. február 05. - ferenck

Egy új szupervezető kapcsoló jóvoltából a számítógépek hamarosan az emberhez hasonlóan hozhatnak döntéseket, és így lényegében mesterséges agyakká alakulnak át. Az új technológia a közlekedéstől az egészségügyig, a hétköznapok minden szegmensében jelenlévő fejlett mesterségesintelligencia-rendszerek alapja lehet.

Az Egyesült Államok Szabványok és Technológia Nemzeti Intézetének (NIST) kutatói szerint kapcsolójuk az általa kapott, majd feldolgozott és megfelelő kimeneti jelekként továbbított elektromos impulzusokból tanul. A folyamat az agy szinapszisainak tevékenységét utánozza. A szinapszisok biztosítják az idegsejtek egymás közötti kommunikációját; azok a kapcsolódási helyek, amelyeken keresztül az ingerület az egyik neuronról a másikra terjed át.

brain0.jpg

A 10 mikrométer széles, fémhenger formájú mesterséges szinapszist úgy tervezték, hogy tapasztalataiból és környezetétől tanuljon. Más MI-rendszerekhez hasonlóan, több területen máris jobban teljesít, mint a biológiai modell: jóval kevesebb energiát használ, gyorsabban továbbítja a jeleket, másodpercenkénti 50 helyett 1 milliót.

E teljesítmény komoly hatással van a jelfeldolgozásra, mert minél nagyobb az elektromos jelek frekvenciája, annál erősebb a szinapszisok közti kapcsolat.

brain.jpg

A kapcsolóval bővülhetnek a mesterséges intelligenciát használó eszközök, többek között az önvezető autók és a rákdiagnosztikai rendszerek lehetőségei. Emberszerű gépaggyal felszerelt autók például jobban kezelhetnek olyan vagy-vagy szituációkat, amikor az utasok és a gyalogosok biztonsága között kell gyorsan dönteni.

Az MI világraszóló előrelépéseket hozhat a medicinában, csakhogy a mesterségesen intelligens rendszereket futtató hagyományos számítógépeknek egyelőre a kontextus felismerése is gondot okoz. Az ok egyszerű: memóriájuk másként működik, mint az emberé. A Homo sapiens agya egyszerre dolgozza fel az információt és tárolja szinapszisaiban az emlékeket, míg a komputerek külön végzik a két feladatot.

Az új mesterséges szinapszis megoldja ezt a problémát, azaz a majdan vele működő számítógépek tényleg utánozhatják az emberi agyat. Még csak most tesztelik, de fejlesztői meg vannak győződve, hogy idővel rá fog épülni a mesterséges agyak új generációja, ami drámai mértékű minőségjavulást hoz a mostani MI-rendszerekhez képest.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr6613623266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása