Az NJSZT blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Hogyan állítsunk meg zavarosban halászó drónokat?

2018. március 19. - ferenck

Drónokat nemcsak mezőgazdasági, ipari céllal vagy pusztán szórakozásból használunk. A hadászat szintén fontos alkalmazási területük – bombákat dobnak le, felderítő repüléseket végeznek, ellenséges területen folytatnak különféle tevékenységeket. Egyre bonyolultabb feladatokat bíznak rájuk, a hadviselésben is nő a jelentőségük.

A jelenség következményeként megjelentek a drónok meghackelésére specializálódott cégek. Az érzékeny elektronikával felszerelt, nagyobb légi járművek által megközelíthetetlen helyeken is észrevétlenül manőverező gépek biztonsági szempontból lidércnyomásnak számítanak. Börtönökről, titkos üzemekről, háborús övezetekről, magánlakásokról készíthetnek fényképeket, egyik-másik a falakon is átlát, és nagyfelbontású fotókat küld a megrendelőnek. Azaz titkos ügyletek leleplezése mellett kémkedésre és terrorista célokra is alkalmazhatók.

drone_hacking0.jpg

„Egyre többféle biztonsági területen okoznak problémát. Vagy felelőtlen, vagy rossz szándékú működtetőik miatt olyan helyeken készítenek fotókat, ahol nem lenne szabad, veszélyeztetve az ott lévő személyeket. De nemcsak ezért kockázatosak, hanem mert fegyverként is használhatók” – jelentette ki az antidrón-rendszereket fejlesztő ApolloShield vezérigazgatója, Nimo Shkedy.

Hogyan hatástalanítsuk a zavarosban halászó drónokat?

Természetesen ki lehet lőni őket, de meghackelésük is járható út, mert hiába sokoldalúak, fejlesztőik (még) nem sokat törődnek a biztonságukkal, nem integrálnak beléjük olyan védelmi funkciókat, mint a számítógépekbe, okostelefonokba stb.

drone_hacking.jpg

Az ApolloShield egyértelműen a hackelésben látja a megoldást. CyberBox technológiájuk felderíti, majd a jármű által használt rádiófrekvencia zavarásával és szolgáltatás-megtagadásos (denial-of-service, DoS) támadással földre irányítja az adott területen engedély nélkül repdeső drónokat.

Két izraeli cég (Elbit Systems, Israel Aerospace Industries) afrikai ellenzéki politikusokkal szembeni drónos kémkedés után fejlesztett speciális biztonsági technológiákat. A ReDrone a gépek meghackelésével és eltérítésével foglalkozik, a 2016 óta kereskedelmi forgalomban is beszerezhető DroneGuard felderítő- és zavarórendszer.

Az olasz Selex hacker-rendszere zsúfolt nagyvárosi terekben működik – rádiófrekvenciás zavarással igyekszik átvenni a nem-kívánt látogató feletti irányítást, vagy egyszerűen csak távol tartja a védett területtől.

Szakértők szerint a következő években jelentősen nőhet a drónellenes termékek iránti érdeklődés, 2024-re közel 2 milliárd dolláros piacot prognosztizálnak. Az érintett cégek jelenleg főként szervezeteknek kínálják szolgáltatásaikat, de ha a szabályozók nem tartják a tempót a technológiával, ügyfélkörük hamarosan magánszemélyekkel is bővül.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr7813692726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.