Az NJSZT blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Saját blokklánc-technológián dolgozik a Google?

2018. március 26. - ferenck

A Google (pontosabban az Alphabet) már népszerűvé válása előtt is komolyan érdeklődött a blokklánc (blockchain) technológia iránt. 2012 és 2017 között több ezzel foglalkozó startupot vásárolt fel, és sokmillió dollárt pumpált beléjük, 2016-ban pedig blokklánc-fejlesztők számára elérhetővé tette felhőszerverét.

A számítási felhő a blokklánc-alapú tranzakciók természetes közege – vallják évek óta.

Úgy tűnik, a nagyvállalat hamarosan le is aratja a befektetett munka és anyagiak gyümölcsét, mert a Bloomberg bennfentes információi alapján valami nagyon hasonlóval igyekszik támogatni saját számításifelhő-üzletét.

google_blockchain.jpg

A felhőhasználat olyan, mintha tárolóegységet bérelnénk. Meghatározott helyért befizetünk valamennyi pénzt, ám ez a tér a világ egyik legfontosabb cégének a szerverein, s nem gyanús online közegben található. Tárolt adatainkat jelszóval védjük.

Csakhogy ügyes és elszánt hackerek ezeket a jelszókat is megfejthetik, ezeket a tárhelyeket is feltörhetik…

Itt jön képbe a behatolást ellehetetlenítő blokklánc-technológia. Cégek ugyan többféle megközelítést használnak az ez alapján történő tárolásra, az alapötlet azonban mindig azonos: adataink legyenek decentralizáltak!

google_blockchain0.jpg

Képzeljük el, hogy érmegyűjteményünket nem saját tárhelyen, hanem minden egyes darabot más térben őrzünk. Biztonsági okokból akár az összesről készíthetünk másolatot, majd azokat is több helyen tartjuk.

Blokklánc-alapú felhőrendszerben a fájlok az érmék, a bitekre darabolt adatokat sok szerveren tároljuk, és csak mi rendelkezünk a darabkák összerakásához szükséges kulccsal.

Az utóbbi idők nagyvolumenű adatlopásai miatt is, a Google a kvázi feltörhetetlen blokklánchoz fordulhat, amellyel újabb felhasználókat nyerhet, és minden bizonnyal igyekszik is majd elcsábítani kevésbé biztonságos hagyományos felhőalapú tárolást kínáló cégektől.

A keresőóriás állítólag különleges opciót is tervez. Lényege, hogy a rendszert kívülállók is felajánlhatják fogyasztóiknak – saját szervereiken, saját márkanév alatt, és persze a Google-nak fizetnek érte. Joggal merülhet fel a kérdés: miért fejlesszenek maguknak blokklánc-alapú tárolórendszert a számítási felhőben, ha a szolgáltatást megvásárolhatják a Google-tól?

Az „elosztott digitális főkönyv” technológiát természetesen mások szintén használják vagy tervezik használni ugyanerre a célra. Egyelőre nincs információ at új rendszer indulásáról, viszont ennyi év előkészítő munkája után nehéz elképzelni, hogy ha valóban színre lép, ne a Google legyen a terület meghatározó ereje…

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr7713777120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.