Az NJSZT blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Mesterséges intelligencia készített 3D modellt sejtekről

2018. május 15. - ferenck

Az orvostudomány és az infokommunikációs technológiák fejlődésével több lehetőség nyílik az emberi test pontos feltérképezésére, de szervezeten belüli folyamatok megjelenítése szkennelések, mikroszkópok és más modern módszerek ellenére is komoly kihívást jelent, és csak korlátozott mennyiségű információhoz jutunk hozzá. Ráadásul ezek a megoldások egyes esetekben károsan hathatnak sejtekre.

Sejteken belüli folyamatokat, betegségek elleni küzdelmüket különlegesen bonyolult megmutatni, és az adott személy gyógyulásához szükséges eljárásokat szintén nehéz kikövetkeztetni.

mi_sejt.jpg

A Bill Gates egykori közeli kollégája, Paul Allen által alapított seattle-i Allen Intézetben mesterséges intelligencia közreműködésével igyekeznek pontos képet adni sejtekről. MI-jük hozta létre az emberi sejt első teljes 3D modelljét, amely megmutatja, hogy különféle komponensek és szerkezetek, hogyan alkalmazkodnak egymáshoz, hogyan működnek együtt.

A modellből kiderül, hogyan nézhetnek ki tipikus hiPSC-k (human induced pluripotent stem cells, ember által indukált, csökkent potenciával rendelkező őssejtek). Az ezeket generáló MI-t többezer sejtről készült szkeneken gyakoroltatták. (Az ingyenes online eszközt és 32 ezer sejt 3D képét bárki megnézheti.)

mi_sejt0.jpg

Az MI az összegyűjtött információk alapján készít a sejten belüli komponensek helyzetét, többi komponenssel való viszonyát, egy-egy sejt legvalószínűbb pozícióját előrejelző modellt. Mindaddig, amíg mikroszkopikus képekhez jut, a modell azt is megmondja, hogy a szervecskék hol lehetnek bármely más új sejtben.

A kutatók az MI-t másra is használják – ha ismeri a sejt méretét és formáját, valamint a sejtmag pozícióját, a mesterséges intelligencia a legpontosabb becslésen alapuló valószínűségi modellt hoz létre, amely e paraméterek mellett megmutatja ugyanezen szervecskék várható elhelyezkedését.

A modellekkel orvosok és kutatók közelről figyelhetik a rák és más betegségek sejtekre gyakorolt hatását. Minél több adatot és képet kap az MI rákos sejtekről, annál pontosabban képes megjeleníteni a sejtet és összetevőit, és az orvos személyre szabott gyógymóddal segíthet a betegen.

Az Allen Intézet bizakodik, hogy MI-jük segít az orvosi kutatásoknak, és rosszul ellátott területeken is javít az egészségügyi ellátás állapotán. Minél több sejtről minél több és komplexebb modellre, nagyobb adatbázisra törekednek.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr813914948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.