Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Az okos út hívja ki a mentőt és csatlakoztatja a vezetőt az internetre

2018. június 01. - ferenck

Az okos eszközök a hétköznapok fontos részeivé válnak, és közben tevékenységük fizikai terei is egyre „intelligensebbek.” A dolgok internete (Internet-of-Things, IoT) a leghétköznapibb tárgyakat számítási, feldolgozó és kommunikációs kapacitásokkal bővíti. A folyamat a telefonokkal kezdődött, többek között jégszekrények, városok követik, és hamarosan tényleg minden mindennel összekapcsolódik.

Az úthálózat az egyik legfontosabb fizikai tér, ahol az összekötöttség kitüntetett jelentőségű. Egyelőre azonban inkább buta utakról beszélhetünk: karbantartásuk drága, eredeti rendeltetésükön, a felszíni közlekedésen kívül lényegében semmi másra nem használhatók.

okosut0.jpg

Okos autókhoz okos utak kellenének.

A Kansas Citybeli Integrated Roadways változtatni akar a jelenlegi helyzeten. Csúcstechnológiai megoldásukat szó szerint magába integráló „okos útburkolat” elképzelésükkel a közlekedés biztonságosabbá válna.

Az aszfaltburkolatot járművek detektálására, pontos tartózkodási helyük megállapítására képes különleges betonnal helyettesítenék. Ha az út tudja, hogy hol vannak a járművek, balesetnél elsőként értesítheti az illetékes hatóságokat. Útviszonyokról, dugókról történő adatgyűjtésével segíthet vezetőket és önvezető autókat az optimális útvonal kiválasztásában.

okosut.jpg

A startup szerint a rendszer pluszinfrastruktúra kiépítése nélkül is az országos 5G hálózat gerincévé válhat. Az adatokat integrált száloptika hálón továbbítaná.

Az adatkezelés azonban több kérdést felvet: ki fér hozzá személyes adatokhoz, mennyi információt gyűjt rólunk az út?

„Nem fogjuk tudni, hogy ez a Lexus John Smithé, azt viszont igen, hogy Lexusról van szó” – igyekszik megnyugtatni a kételkedőket Tim Sylvester, a jelenleg Colorado állam közlekedési minisztériumával közös projekten dolgozó Integrated Roadways alapítója.

A startup elképzelése szerint az utakat a rajtuk szolgáltatást nyújtó vállalatok finanszíroznák. Cserébe – például interaktív hirdetőtáblákhoz, helyalapú reklámokhoz stb. – használhatnák az adatokat.

Egy minden mindennel összekötött, rólunk és szokásainkról adatokat gyűjtő hálózatok által meghatározott világban azonban nehéz elképzelni, hogy az okos utak lesznek majd a kivételek.

A projekt főként az összekapcsoltságot és a biztonságot növelő funkcióival győzhet meg önkormányzatokat és kormányzati szereplőket.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr6014014826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása