Az NJSZT blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

A közeli jövőbe lát a szoftver

2018. június 20. - ferenck

Jövőbelátó mesterséges intelligencia esetén ne az univerzum sorsát, katasztrófákat és hasonló léptékű eseményeket megjósló, hanem a közvetlen múlt eseményeiből tanulás és gyakorlás alapján logikusan, racionálisan következtető programokra gondoljunk. 

A Bonni Egyetem Számítástudományi Intézetében pont ilyen programot fejlesztettek.

A szoftver a közeli jövőbe, néhány percre előre „lát.” Videókból megtanulja először a jellegzetes cselekvéssorokat, például a főzést, majd ezen ismeretek alapján képes pontosan megmondani, hogy mikor és mit fog tenni a séf egy új szituációban.

prediktiv_mi.jpg

„Percekkel, sőt, akár órákkal előre akarjuk jelezni cselekvések időzítését és hosszát” – magyarázza a fejlesztést vezető Jürgen Gall professzor.

Például egy konyhai robot a megfelelő ismeretek birtokában a lehető leghamarabb elvégzi a szükséges feladatokat, többek között előremelegíti a sütőt, és közben a szakácsot is figyelmezteti, ha valamiről megfeledkezett.

prediktiv_mi0.jpg

Az ember nagyon jól ráérez mások egy-két percen belül bekövetkező cselekedeteire. Számítógépek viszont nem, és a Bonni Egyetem öntanuló szoftvere ezért számít újdonságnak.

A 40 hatperces gyakorlóvideón átlagosan 20 különféle cselekvés látható, személyek változatos salátákat készítenek elő rajtuk. Egy-egy cselekvés kezdeti időpontját és hosszát szintén pontosították.

A négyórás anyag megtekintését követően az algoritmus tudta, hogy tipikusan milyen cselekvések követik egymást, mennyi ideig tartanak. De hiába tűnik mindez triviálisnak, nem az: minden séfnek megvan a saját módszere, és természetesen a receptek sem egyformák.

„Teszteltük, hogy mennyire sikeres a tanulás. Korábban nem látott videókat nézettünk meg a programmal” – folytatja Gall.

Az új videók szintén saláták előkészítésről szóltak. A programnak elmondták, mi látható az anyagok első 20-30 százalékán, majd ki kellett találnia, hogy mi történik a hátralévő részekben.

Meglepően jól, rövid periódusokra 40 százaléknál pontosabban teljesített. Ha távolabbra kellett tekintenie, romlott a teljesítménye, a három percnél messzibb jövőnél éppen csak elérte a 15 százalékot.

Nem volt könnyű dolga, mert a cselekvést és időzítését is pontosan előre kellett jeleznie.

Gall és munkatársai szerint csak az első lépésnél tartanak cselekvések gépi prognosztizálásában. Megjegyezte, hogy a program sokkal rosszabbul teljesít, ha a videók első 20-30 százalékában látottakat nem magyarázzák el neki, hanem magától kell kitalálnia.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr7514056882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.