Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Frissíteni kell a NASA szabályait, hogy ne szennyezzük a világűrt

2018. július 11. - ferenck

A NASA 50 éve kidolgozott irányelvek, a 105 ország, köztük az USA által ratifikált Űregyezmény szerint szigorúan ügyel, hogy a naprendszer megismerése közben ne szennyezze a világűrt. Az alapelvek azonban elavultak, frissíteni kell őket – véli az űrügynökség szabályzatát elemző egyik amerikai akadémiai szervezet.

A változtatást a NASA komplexebb űrmissziói és a terebélyesedő űripar, a sok magáncég teszi szükségessé.

A planetáris védelem a naprendszer megóvása biológiai fertőzésektől. Korlátozni kell a más égitestekre küldött mikrobák mennyiségét, mert különben a bolygók stb. nem tanulmányozhatók természetes valójukban. Így cselekedve tudni fogjuk, hogy ha földönkívüli életet találunk, az nem a mi tevékenységünk következménye.

nasa.jpg

A túl általános és elavult régi szabályozást váltó újnak arra is ki kell térnie, hogy a NASA és más ügynökségek ne hozzanak a Földre esetleg járványokat elindító alien lárvákat stb.

Az Űrkutatási Bizottság (COSPAR) nemzetközi szervezet e célok érdekében dolgozott ki aprólékos irányelveket űrhajók tisztítására, arra, hogy milyen járművek mehetnek a világűr meghatározott részeire és így tovább. A COSPAR szabályai azonban nem emelkedtek törvényerőre, így egyetlen űrügynökségre sem kötelező érvényűek.

nasa0.jpg

Az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia figyelembe veszi a NASA minden korábbinál komplikáltabb misszióit, például a Jupiter Európa holdjára tartó űreszköz, vagy a 2020-ban munkába álló új marsjáró tevékenységét. Az előbbi víz, az utóbbi kőzetminták után kutat, és mindkettő veszélyes anyagokra bukkanhat…

A Marsra tervezett utak, emberekkel a fedélzeten szintén kockázatosak, mert rengeteg mikrobát vihetünk magunkkal. A NASA-nak el kell döntenie, hogy a fertőzés meddig elfogadható, és milyen szinttől nem. Ráadásul mások, például Elon Musk Space X-e is közismerten tervez ilyen utakat. Minél több a vállalkozó szellem, annál inkább el kell érni, hogy mindenki ugyanazokat a szabályokat kövesse, törvényeket tartsa be.

A NASA-nak mikrobiológusok és genetikusok véleményét is figyelembe kell venni. Ők mondják meg, melyik mikrobák ellenállók és okozhatnak problémát interplanetáris járműveken. A költséghatékonyabb űrhajó-tisztitásra szintén új, hosszútávú stratégiát kell kidolgozni, amelyet az összes új irányelvhez hasonlóan egyformán kell érvényesíteni a NASA-ra és a magánszektorra.

Elvileg a kormány a felelős az adott ország magán űrvállalatainak tevékenységéért, csakhogy az amerikai hatóságok semmiféle hivatalos keretet nem dolgoztak ki ezekre a cégekre.

Hamarosan változás jöhet, egy (megszavazás előtt álló) új törvényjavaslattal az összes űrügynökségnek ugyanazokat a védelmi irányelveket kell majd követnie, és ha valamelyik nem tartja be azokat, visszavonhatják az engedélyét.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr5214104547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása