Az NJSZT blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Mesterségesen intelligens robot repül a Nemzetközi Űrállomásra

2018. július 13. - ferenck

CIMON, a Személyzeti Interaktív Mobil Kísérőtárs (Crew Interactive Mobile Companion), az Airbus-fejlesztésű és az IBM legendás Watson szuperszámítógépe által működtetett robot múlt héten repült fel Elon Musk 2002-ben alapított cége, a SpaceX Falcon 9-ének fedélzetén a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).

Programozása korlátozott, beszélgetni tud és technikai támogatást ad, de jelenleg csak ennyire képes. A 2001 – Űrodüsszeia legendás mesterséges intelligenciája, HAL vörös szeme helyett képernyőjén mosolyra hajló, túlméretezett derűs arcot látunk.

iss_robot.jpg

Munkájukban – tudományos kísérletekben – kell segítenie az ISS-en tartózkodó űrhajósokat. Az állomáson ő az első mesterséges intelligencia, az Amazon Alexájához hasonlóan fog működni, kézikönyvben leírt lépéseket javasol az asztronautáknak, képeket mutat nekik, kérdésekre igyekszik használható válaszokat adni. A videokamerákkal felszerelt robot a földi központtól is kap utasításokat.

„Hivatalos” funkciói mellett a személyzet mindennapjait is igyekszik szórakoztatóbbá tenni, viszont – és ezt a fejlesztők is hangsúlyozzák – senkit nem hivatott pótolni, nem hoz döntéseket helyettük.

„Soha nem terveztük, hogy MI helyettesítse a csoport valamelyik tagját. Segítenünk kell őket, mert humán személyzetre mindig szükség lesz. Ez az MI nem képezi magát” – magyarázza Philipp Schulien, az Airbus vezető rendszermérnöke.

iss_robot0.jpg

A SpaceX tervei szerint következő gépükön, a Block 5-ön (akár már idén) asztronauták is utazhatnak. Eddig csak rakományokat szállítottak az állomásra, embert viszont nem. A mostani kilövés a cég tizenötödik űrmissziója; az utat CIMON jelenléte teszi egyedivé, mert Muskék robotot és MI-t sem küldtek még az űrbe.

Fejlesztői szerint a robot nagyon kezdeti stádiumban van, mostani küldetését inkább tesztnek tekintik. Kíváncsiak, hogy az asztronauták hogyan reagálnak rá.

Kifejezetten Alexander Gerst német űrhajósra tervezték, gyakorlás közben vele folytatott interakciókat, fel kellett ismernie a fejét és mintázatokat a beszédében. Ez a tény azonban nem hátráltatja a másokkal folytatandó interakciókban, mert bármelyik asztronautával képes kommunikálni.

Gerst részt vett CIMON hangjának és fejének a megtervezésében. Elég kiejtenie a nevét, és a robot tudja: róla van szó. Detektálja a hang helyét, és megindul felé.

A német űrhajós különleges tesztnek veti alá az állomáson. Először egyedül, majd az MI-vel közösen rak ki egy Rubik-kockát.

Az Airbus szerint CIMON más utaknál, például Hold- és Mars-misszióknál is hasznos lehet. Problémák megoldásában segíthet, hibákra figyelmeztethet, vagy egyszerűen csak szórakoztatja a személyzetet.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr5014110215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.