Az NJSZT blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Buta chatbotokkal jobb a kommunikáció?

2018. július 25. - ferenck

A techvilág vezető nagyvállalatai évek óta igyekeznek egymás fölé kerekedni beszélgető botok, chatbotok fejlesztésében. A versenyfutás indokolt, mert előrejelzések szerint a terület 2025-re 1 milliárd dolláros üzletté válik.

Egyes ágensek digitális személyiségek, és nemcsak egyszerű formanyomtatványok kitöltésében segédkeznek, hanem tartalmas, bár általában egy-egy szűk területre korlátozódó beszélgetések folytathatók velük. Írásban vagy élőszóban kommunikálunk velük, utóbbiban annyira igyekeznek utánozni az emberi beszédet, hogy időnként indulatszavakat is használnak, sőt, a hanglejtéstől sem riadnak vissza.

chatbot.jpg

Sokkal többen vannak mint gondolnánk. A Facebook által 2016-ban bevezetett Messenger botokat világszerte használják vállalatok. Egyszerű feladatokat bíznak rájuk: virágokat rendelnek, online beszélgetéseket frissítenek, repülőjárat-információkat gyűjtenek légitársaságoktól, de még érzelmi megnyilvánulásokat is tudnak (legalábbis próbálnak) utánozni.

Mégsem vagyunk elégedettek velük, mert szándékaink és elvárásaink meghaladják a botok képességeit. A Facebook M-je 30 százaléknál soha nem volt sikeresebb, a maradék 70 százalékot humán alkalmazottak teljesítették.

chatbot0.jpg

Komplex MI chatbotok kidolgozása rendkívül bonyolult feladat, a legfejlettebb mai beszélgető ágens, a Google Duplexe is korlátozott adottságokkal rendelkezik: időpontokat ellenőriz, pontosít stb.

Többekben felmerült, hogy talán rossz az irány, és bonyolult fecsegőgépek helyett praktikusabbak lennének a lényegre összpontosító botok.

A spanyol Landbot startup is ebből az alapkoncepcióból kiindulva fejlesztett a minimumra koncentráló ágenst. Korábban bonyolult MI-megoldásokkal is próbálkoztak, de felmérve a fogyasztói elvárások és a valóság közötti tátongó szakadékot, az egyszerűbb megoldás mellett döntöttek.

„Teljesen mindegy, hogy mennyit gyakoroltak a botok, a felhasználók sohasem voltak elégedettek, és sokféleképpen, de mindig ugyanazt mondták: emberrel szeretnék beszélni” – magyarázza Jiaqi Pan társalapító.

Egyszerű felhasználói interfész, a lényegre szorítkozó kérdés-felelet lehetőségek, valósidejű és gyors kommunikáció mellett döntöttek.

Tökéletesnek véletlenül sem nevezhető, az „igazi” MI-t távolról sem közelítő, viszont hatékonyan működő és valóban beszélgető botjukat több mint 50 ország többszáz vállalata alkalmazza. Klienseiknek nincsenek nagy elvárásaik vele szemben, de nem is csalódnak benne. Azt kapják, amire számítanak, amit elvárnak tőle.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr4314132081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.