Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Léggömbön viszi az internetet Kenyába az Alphabet

2018. július 27. - ferenck

Az internet a modern élet nélkülözhetetlen része, a hozzáférést az ENSZ 2016-ban egyetemes emberi joggá nyilvánította. Egyrészt a fejlett világban szinte egy napot sem bírunk ki nélküle, másrészt a bolygó lakosságának több mint fele nem jut hozzá.

A Google 2013-ban mutatta be a Loon Projektet. A terv alapján léggömb-flottát küldenek a sztratoszférába, és onnan látnának el gyors internetszolgáltatással egyes térségeket a Földön, elsősorban nehezen megközelíthető vagy katasztrófa sújtotta helyeket. A 18 ezer méter magasan repülő, így a légjármű-forgalmat és az élővilágot nem veszélyeztető léggömböket fedélzeti napelem működteti.

alphabet.jpg

A ma egyszerűen csak Loon nevet viselő cég a Google X innovációs laborjából fejlődött ki, jelenleg az anyacég Alphabet egyik leányvállalata a sok közül. 

Azóta beigazolódott, hogy az elképzelés működik. Tavaly a pusztító Mária hurrikánt követően Puerto Ricóban héliumos léggömbökkel juttattak 250 ezer személyt internetes alapszolgáltatásokhoz.

alphabet0.jpg

Július 17-én a Loon bejelentette, hogy partnerségre lépett a Telkom Kenyával, a 45 milliós kelet-afrikai ország harmadik legnagyobb telekommunikációs szolgáltatójával. Közös munkájuk jövőre indul, a léggömbök a falusi és külvárosi lakosságnak is 4G internetes lefedettséget biztosítanak majd.

Jelenleg a kenyaiak kb. harmada nem rendelkezik hozzáféréssel, a Loon pedig most kötött először kereskedelmi szerződést afrikai országgal, és hamarosan gőzerővel dolgoznak majd a teljes lefedettségen.

„Küldetésünk, hogy merész technológiák feltalálásával és integrálásával mindenhol összekapcsoljuk az embereket” – jelentette ki Alastair Westgarth, az Alphabet-leányvállalat ügyvezető igazgatója.

„Keményen dolgozunk, hogy a lehető leghamarabb megvalósuljon Afrikában a léggömbös internet, a Loon első helyi kereskedelmi mobilszolgáltatása” – erősítette meg partnerét Aldo Mareuse, a Telkom Kenya elnöke.

Az Alphabet nincs egyedül, mert más cégek, például Elon Musk SpaceX-e, a Facebook vagy a japán multinacionális SoftBank által támogatott Altareros startup szintén el akarják érni, hogy a Földön mindenki használja az internetet. Változatos megoldásokban gondolkoznak; terveikben műholdak, drónok és léghajók szerepelnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr2414132125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása