Az NJSZT blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Az Apple Watch átírja az orvosi műszerekről kialakult képet

2018. szeptember 19. - ferenck

Az Apple szokásos szeptemberi termékbemutatóján megtudtuk, hogy az iPhone egy kicsit jobb, az iPad eleme pedig tartósabb lesz. A tavaly őszi eseményt, az iPhone X debütálása fémjelezte, amelyhez fogható léptékű újítást idén egy terület kivételével nem ismerhettünk meg.

A bemutató igazi nóvuma az Apple Watch Series 4 volt. A magunkon viselhető (wearable) technológiákra évek óta hatalmas médiafigyelem irányul, és jelenleg az Apple órája e kütyük zászlóshajója.

applewatch.jpg

A 399 dollárba kerülő új darabot egy egészségügyi alkalmazás, beépített szívritmus-mérő, a világ első kézi, folyamatosan rajtunk hordható elektrokardiogramja (EKG) teszi abszolút egyedivé – és úttörő eszközzé. Radikálisan újradefiniálhatja a fogyasztói egészségügyi eszközökről kialakult általános képet.

Természetesen nem helyettesíti az orvosi vizitet, de idejében (vagy idő előtt) tudatosítja viselőjében, hogy menjen el háziorvosához.

Egészségügyi szervezetek felmérése alapján az Egyesült Államokban 3-6 millió személyt érint egy veszélyes és egyben a leggyakoribb szívműködési zavar, a pitvarfibrilláció, amellyel a stroke valószínűsége is nagyobb. Előrejelzések alapján a szám növekedni fog a következő években, évtizedekben.

applewatch0.jpg

Az Apple bejelentette, hogy az app elsősorban 22 évnél idősebb, szabálytalan szívműködéssel korábban nem diagnosztizált személyek esetében jelent komoly segítséget. Az új EKG-technológia egyelőre nem nevezhető tökéletesnek, és nem is olcsó, hiszen meg kell vásárolni, plusz állandóan hordani kell hozzá az okosórát.

Viszont, ha a Watch (fiatal, trendi, egészséges, jól szituált) demográfiai törzsközönségéhez tartozunk, az app felbecsülhetetlen szolgálatot tehet, ha valami gyanúsat észlelünk. Háziorvosunkhoz már a valósidőben összegyűjtött releváns adatokkal mehetünk. Ha nem viselnénk az eszközt, az orvos csak találgathatna, így viszont a mindent elmondó számokkal szembesülve hozhat döntést.

Az FDA, az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal elismerte, de egyelőre még nem hagyta jóvá az appot, azaz a jelenlegi EKG-rendszerekhez hasonlónak tartja, és nincs szükség további szigorú tesztekre.

A Watch másik előnye, hogy viselhető multifunkcionális óra, és a felhasználón kívül senki nem látja, hogy éppen mit tesz vele. Az app a Series 4 kereskedelmi forgalomba kerülésével egyidőben lesz beszerezhető.

Ha beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor a felhasználók egészségi állapotát folyamatosan megfigyelő, viselhető technológiák korába lépünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr2814247999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tpl 2018.09.20. 03:49:04

Az Apple már megint feltalálta a spanyol viaszt és a nyugati világ újságírói persze talpig benyalnak neki. Az un. EKG-funkció egy pontatlan és komolyan nem vehető marketing feature. Minden mást a Samsung és a Huawei már két éve megcsinált. De az agymosott plebs úgyis a brutálisan tularazott Apple terméket fogja megvenni. Ez a világ legnagyobb és valaha létezett legnagyobb szélhámossága.

irónika 2018.09.20. 06:38:03

Kedves szerzo, nem tudom mire alapozod a postodat.
iPadrol egy szo sem volt a bemutaton. Az EKG funkcio az oran egyelore csak az USA-ban elerheto.
A tobbi stimmel...

Zabalint 2018.09.20. 07:38:34

@tpl:
Pontosan, nagyon jól látod. Jelenleg még pulzusmérésben is pontatlanok a kizárólag karon mérő eszközök (külső, mellkasra helyezhető mérő hiányában), az EKG egy hatalmas nagy kamu. Jó esetben csak egy rakás fals pozitív jelzést fog adni, rossz esetben hamis önbizalmat a használójának, nem véletlenül hangsúlyozzák, hogy az orvosi vizitet nem helyettesíti, mossák a kezeiket. Az FDA meg pusztán annyit fog vizsgálni, hogy veszélyes-e, nem azt, hogy jól mér, egy rakás semmire sem jó orvostechnikai eszköz van ma is a piacon, ami csak ennyit garantál (pl. olcsó vérnyomásmérők).

otapi 2018.09.20. 07:50:21

Abból hogy az FDA nem hagyta jóvá az appot, hogyan következik az hogy "a jelenlegi EKG-rendszerekhez hasonlónak tartja, és nincs szükség további szigorú tesztekre"?
Amúgy sem csupán az appot kellene tesztelni, hanem magát a készüléket is...

carrot cake 2018.09.20. 08:23:35

@tpl: Kemény dolog látni hogy amin az ember dolgozott és kitalált 3-5 éve azt marketinggel és pénzzel egyszerűen bedarálják. Milliókat nem fog érdekelni a pontosság ha elérhető lesz. Gondolom egy rakás disclaimer, limited liability notice lesz rajta, de mégis rohadtul ki fog hasítani a piacból.
És ! Ennek alapján lesz 40 dolláros kínai változat is.
Zabalinttal egyetértek.

nemecsekerno_007 2018.09.20. 08:41:10

Az asztali gépeket, meg a mackook-ot mikor fejlesztik? Ez az okoseszköz, mobileszköz mizéria lassan kimerül. Az Apple kezd olyan lenni mint egy állami vállalat :(

Alick 2018.09.20. 09:27:45

Az alkalmi gagyi EKG helyett még a PPG alapú HRV-s elemzésnek is több értelme lenne, mert a krónikus kimerültségre utaló tendenciákat meg lehet fogni vele.

Fotósképző · https://www.fotoskepzo.hu 2018.09.20. 09:33:47

Aha, "átírja", persze. Majd ha a világ legtöbb kórházában ilyen kütyüknek hisznek inkább az orvosok, mintsem profi műszereknek, esetleg akkor. Azaz sohasem.

Melki 2018.09.20. 09:58:34

@Fotósképző:

Azt ugye érted, hogy senki nem fog otthonra több milliós eszközöket venni?
Az Apple watchnak nem az a lényege, hogy kiváltsa a orvosi eszközöket, hanem az, hogy rád pingeljen ha baj van, hogy menj el orvoshoz. Teljesen mindegy, hogy nem ugyanolyan pontos, nyilván nem is lehet ugyanolyan pontos, és senki nem állította, hogy az. Ugyanakkor az amerikai orvosok mégis approveolták, valószínűleg nem véletlenül.

Ez nagyjából olyan, mintha azt mondanád, hogy mekkora parasztvakítás a telefonokon a kamera, mert nem olyan jó, mint a sokmilliós kamerák... valóban nem, vedd meg a sokmilliós alternatívát, ha arra van szükséged, az átlag embernek (pl nekem) ez is hatalmas ugrás és nem mellesleg olcsó.

Heavymetal78 2018.09.20. 10:32:40

Az Apple Watch Series 4 EKG (egy elvezetéses) funkciója egyáltalán nem az első ilyen óra! ( a gagyi kínai órákat természetesen nem számolom ide)
Itt a magyar fejlesztés ami ettől sokkal de sokkal többet tud. Legalábbis az orvosi funkciójában. És ez a fajta mérés igen is pontos ha a többi adatott is kiértékeljük.

maphealthwatch.com/hu/

Larrikin 2018.09.20. 10:35:03

@Melki: a gond ott van, hogy az ekg - mint a neve is mutatja - a szívizom működését a bőrön jelentkező elektromosság alapján méri, több ponton, értelemszerűen minimum 4 helyen. Ez meg egy pulzusmérő. Pulzusmérésben meglehet, hogy a polarral vetekvő mértékben pontos, ekg pontosságú, csak épp az ekg-ban nem az a pláne, hogy lehet vele pulzust mérni. Ráadásul egy hordozható, vagy egy viselhető 24 órás ekg valószínűleg ma már olcsóbb, mint egy apple watch. A kamerás hasonlatod inkább olyan, mintha egy app a kamera képén valós időben csontokat vetítene az AI által felismert emberi testre, és ezt x-ray vision néven marketingelnék. Hisz látszanak Manci néni csontjai.

Melki 2018.09.20. 10:47:06

@Larrikin:
"Ráadásul egy hordozható, vagy egy viselhető 24 órás ekg valószínűleg ma már olcsóbb, mint egy apple watch."

Persze, ugyanakkor alapvetően nem az EKG miatt vesz valaki okos órát, ez csak egy funkció a sok közül. Nekem pl eszem ágában nem lenne egész nap EKG-s eszközt hordani.

A pontosságot jelenleg szerintem nehéz megítélni, biztos vagyok benne, hogy végtelen tanulmány fog születni a témában amint ténylegesen megjelenik, az alapján amit eddig találtam elég pontos ahhoz, hogy megérje használni.
Ez például elég meggyőző: 9to5mac.com/2018/09/14/apple-watch-series-4-ecg-accuracy/

Larrikin 2018.09.20. 11:15:08

@Melki: mint írtam, a pontosságát nem kétlem. Sőt, azt sem, hogy a pulzusmérés is hasznos. 15 éve vettem az első polar órámat, nagyon is sokra értékelem. Csakhogy: bár az eldobható borotva is van olyan éles, mint egy szamurájkard, sőt, sokkal praktikusabb is borotválkozáshoz, mégsem marketingelik fegyverként. Ez az óra meg hiába ekg pontosságú, egyszerűen nem azt méri, amit az ekg. Ez az egész történet ugyanolyan átb..., mint a retina display, marketing bullshittel próbál az apple első lenni egy olyan versenyben (folyamatos pulzusmérés adatrögzítéssel és elemzéssel), ahol igazából a sokadik próbálkozó.

Melki 2018.09.20. 11:25:13

@Larrikin: Nem értem a problémát, ha nagy pontossággal felhívja a figyelmet olyan problémákra, amire az EKG, akkor kit érdekel az a vita, hogy ez vajon EKG-e vagy nem?

Larrikin 2018.09.20. 11:39:01

@Melki: az ekg nem (csak) a pulzust (szívritmust) méri, tehát mondjuk azt érdekli, akinek a gondja ekg-val diagnisztizálható, pulzusméréssel meg nem.

LKwrwv7RfL 2018.09.20. 11:45:07

@Melki: Ha nagy pontossággal felhívná a figyelmet olyan problémára mint az EKG akkor ezt EKG-nak hívnák. Egy elvezetésen hagyjuk a nagy pontosságot, sose volt és nem is lesz. Ha beteg lennék nem bíznám az életem erre, ha egészséges akkor meg minek egy hasraütés kategóriájú mérés.
A szívizom állapotára egyetlen I-es elvezetésből következtetni meg teljes mértékben képtelenség.

StLui 2018.09.20. 12:46:45

@Heavymetal78: ez még sajnos sehol nincs, és még a várható megjelenést sem képesek átírni

Heavymetal78 2018.09.20. 13:21:32

@StLui: Október 15-től szállítják az órákat. Állítólag már nem lesz dátum módosítás.

Fotósképző · https://www.fotoskepzo.hu 2018.09.20. 13:35:51

@Melki: Köszönök a észrevételt, de kérlek, értelmezd a cikk címét és megérted, mire céloztam: "Az Apple Watch átírja az orvosi műszerekről kialakult képet". (Otthon senki sem használ töb milliós orvosi műszereket.)

Mobillal pedig sok szempontból ugyanolyan, hiteles fotót lehet készíteni, mint egy profi géppel. De ha a minőség számít, a már más kérdés. egy EKG-nál nincs ilyen különbség: az vagy helyes, vagy nem.

Larrikin 2018.09.20. 13:45:34

@LKwrwv7RfL: valójában optikai szenzorral mér pulzust.