Az NJSZT blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Különleges mellénnyel halláskárosultak is érzik a zenét

2018. október 01. - ferenck

A Venice Beach-i (Los Angeles) székhelyű Not Impossible Labs neve mindent elárul – nincs lehetetlen…

A cég a múltban speciális szükségletű közösségeknek fejlesztett termékeket. Általában egy kiválasztott személlyel kezdik, ő teszteli az adott szerkezetet. Első darabjukat, a „Szemírót” egy karjára lebénult graffiti művész mutatta be, a készüléket használva, szemmozgással rajzolt, festett.

A Daniel projekt egy bombatámadás után mindkét lábát elvesztett szudáni fiú keresztnevét viseli. Mick Ebeling alapító-vezérigazgató és csapata 3D nyomtatóval érkezett a háború sújtotta országba, és megtanították a helyieknek, hogyan printeljenek művégtagokat.

vibrotactile.jpg

Music című négy éve futó mostani projektjük az első, amelynek végtermékét, egy ejtőernyős-ruhára emlékeztető fekete mellényt tömeges fogyasztásra szánják. A gyártásban az elektronikai cikkeket készítő Avnet is részt vesz.

A felhasználó felsőtestére, karjára erősíti az audiojeleket élénk rezgésekké átalakító aktuátorokkal, áramkörökkel felszerelt mellényt. Bokájára is raknak a különös ruhadarabbal összeköttetésben lévő pántokat, és így a zenét nemcsak hallja, hanem a szó szoros értelmében át is érzi. A fejlesztők szerint az eszköz teljesen átalakítja a zenefogyasztást, siketek és halláskárosultak számára pedig egészen különleges élmény.

vibrotactile0.jpg

A hatás előre felvett zenével és valósidőben egyaránt kiváltható, utóbbi esetben a „rezgő-tapintó lemezlovas” („Vibrotactile DJ”) pluszelemeket ad a koncerthez, DJ-szetthez stb.

A felhasználó először a bokájában érzi a rezgéseket, amelyek aztán szétterjednek a lábain. A zene fokozatosan újabb elemekkel bővül, a keverővel összeköttetésben álló mellény újabb testrészekre viszi át az érzeteket, váltogat közöttük.

A 24 érintőpontos viselhető technológia teljesen flexibilis és moduláris, bármely hang a test bármely részén érzékelhető, átélhető.

„Abszurdnak, kivitelezhetetlennek tartott dolgokat próbálunk a technológia segítségével megvalósítani” – nyilatkozta Ebeling.

Az első hivatalos, de magánbemutatót a las vegasi Az élet csodálatos (Life Is Beautiful) fesztiválon tartották. A közönség fele siket és halláskárosult volt, de elmondásuk alapján mind élvezték a zenét.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr8914272623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.