Az NJSZT blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Gyártórobotok a világűrben

2018. november 21. - ferenck

A Kentucky állambeli Space Tango startup négy éve kutatja a mikrogravitációban történő gyártás lehetőségeit. Múlt héten bemutatták vizsgálódásaik, kísérleteik gyümölcsét, a teljesen autonóm ST-42 gyártószerkezet-sorozatot. Eddig 88 kísérletet végeztek, megrendelőik között olyan cégek is szerepelnek, mint a Budweiser vagy az Airbus.

A rendszerből több változatot akarnak fejleszteni.

A gépeket terveik szerint a 2020-as évek közepén bocsájtják alacsony Föld körüli pályára, azaz 200-2000 kilométer távolságra a bolygó felszínétől.

botsinspace.jpg

Twyman Clements, a Space Tango vezérigazgatója elmondta, hogy az ST-42 10-30 napot fog a pályán tölteni, de hosszabb küldetések lehetőségét sem zárja ki. Mindegyik egység 2,1-2,4 méter átmérőjű, és míg a külsejük mindig változatlan marad, belsejük az ügyfelek termék-megrendelésének függvényében változhat.

Szén nanocsövektől kezdve szilíciumlemezekig bármilyen terméket gyárthatnak. Mindegyik előállítható a Földön is, mikrogravitációban történő gyártásuk viszont több technikai előnnyel jár: például száloptikás kábelek készítésénél nem érződnek a gravitáció hatásai, és így kevesebb lesz a hiba.

botsinspace1.jpg

Biomedikális alkalmazásokon, többek között a látást visszaállító retina-implantátumokon szintén gondolkodnak.  

A Space Tango nem az egyetlen vállalat, amely a világűrben tervez termékeket gyártani. A Nemzetközi Űrállomásra (ISS) fejlesztett 3D nyomtatójáról ismert Made in Space és a FOMS (Fiber Optic Manufacturing in Space, száloptika gyártása a világűrben) hasonló terveket sző, annyi különbséggel, hogy mindkettő az ISS-en működő rendszerekben gondolkozik.

Az ST-42 az összes többi űrjárműtől függetlenül, bármilyen emberi beavatkozás nélkül fog üzemelni. A Földön ugyan már elindult a termelőtevékenységek automatizálása, az űrben viszont a Space Tango botjai lehetnek az első automata gyártóegységek, teljesen robotizált űrjármű-rendszerek.

Clements nem árulta el, mennyibe kerül egy ST-42 fejlesztése, csak annyit mondott, hogy mivel a rendszer nem szállít embert, projektjük pénzügyileg kivitelezhető.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr9314379544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.