Az NJSZT blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Mesterséges intelligencia: véget ér a mélytanulás kora?

2019. január 31. - ferenck

A mélytanulás (deep learning) határozta meg a mesterségesintelligencia-kutatás elmúlt éveit, szinte az egész szakterület tanuló algoritmusokra, tanulórendszerekre összpontosított. Úgy tűnik, hamarosan véget érhet az MI történetének ez a sok komoly eredményt produkáló szakasza.

A jelenségben semmi meglepő nincs. A mesterséges intelligencia Alan Turing úttörő munkásságát követően, „hivatalosan” 1956 nyara óta, a New Hampshire állambeli Darthmouth College-ban megrendezett nyolchetes workshoppal született. Az eseményen az „alapító atyák” (John McCarthy, Marvin Minsky, Claude Shannon, Alan Newell, Herbert Simon stb.) vettek részt, és maga az elnevezés is onnan származik.

deeplearning.jpg

A tudományág történetét azóta kb. tízéves ciklusok határozzák meg. Eleinte az ideghálók, majd a szakértői rendszerek, aztán az ágenstechnológia, a 2010-es években pedig a mélytanulás volt meghatározó trend, a kutatások legfőbb csapásiránya.

Egy friss elemzés arra enged következtetni, hogy a 2020-as években sem lesz másként, azaz újabb trendváltásra számíthatunk.

deeplearning1.jpg

Az MIT (Massachusetts Institute of Technology) egyik csoportja 1993 és 2018. november 18. között a nyilvánosan hozzáférhető arXiv gyűjtemény mesterségesintelligencia-szekciójának 16625 (negyedszázadnyi) kutatási anyagát tanulmányozva megállapította, hogy 20 éve növekszik, 2008-tól pedig „turbósebességre” kapcsolt a gépi tanulás iránti érdeklődés. A legizgalmasabb új fejlesztések szinte egytől egyig a mélytanulás valamilyen szintű alkalmazásai voltak.

Az elmúlt évben és az utóbbi hónapokban viszont megfordulni látszik a tendencia. Egyelőre csak az valószínűsíthető, hogy a tudományos közösség érdeklődése elfordulni látszik a gépi tanulástól, viszont bizonytalan, hogy melyik kutatási terület veszi át a helyét. A múlt tapasztalata, hogy megjelenésekor nagy várakozás előzött sokféle MI-megoldást, amelyek akkor nem úgy váltak be, mint hitték, a későbbiekben viszont más formában sikeresnek bizonyultak. Magát a gépi tanulást is még az 1950-es évek végén, 1960-as évek elején „találták ki”, de az igazi robbanásra, a nagy áttörésre a 2010-es évekig kellett várni.

Ez a korszak érhet most véget, az MIT kutatói viszont nem bocsátkoznak előrejelzésekbe, hogy mi lehet a következő trendi terület. Akár meglévő és a nagyon közeli jövőben kibontakozó mesterségesintelligencia-technológia is átveheti a mélytanulás szerepét, de az sem kizárt, hogy hamarosan a jövőt alapjaiban megváltoztató, teljesen újfajta MI-t fejlesztenek.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr9014594986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

amaurote · http://anarchia2020.blog.hu 2019.02.01. 23:45:21

még mélyebb tanulás...
teljesen nyilvánvaló hogy az öntanuláson kívül nincs más. csak az van.