Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Ki irányítja az emberfeletti mesterséges intelligenciát?

2019. március 19. - ferenck

A Google által 2014-ben felvásárolt londoni mesterségesintelligencia-fejlesztő startup, a DeepMind a sci-fikben látott, emberfeletti képességekkel rendelkező általános MI (artificial general intelligence, AGI) létrehozását tekinti küldetésének.

Demis Hassabis alapító gondosan ügyel, hogy a majdani AGI-t felelősen használják, s egyben cége függetlenségét (legalábbis részben) igyekszik megóvni a Google és az Alphabet túlzott hatalmától. Belső védőmechanizmusokat dolgozott ki, ő és az eredeti csapattagokból válogatott nyolc kollégája által alapított etikai bizottság, és nem a Google ellenőrzi az MI-k felhasználását.

hasabis.jpg

A Google régóta a mesterségesintelligencia-világ egyik etikai vezetőjének tartja magát, viszont a belső hatalmi harcok és a megkérdőjelezhető menedzsment miatt ez nem annyira egyértelmű, mint amennyire a mamutcég állítja.

Egy példa: a DeepMind 2016-ben elindította új egészségügyi részlegét. Rendeltetése kórházi tevékenységek és a páciensek monitorozásának MI-technológiákkal történő finomhangolása.

hassabis0.jpg

Két évvel később, miután a startup szerződéseket kötött a partnerkórházakkal, a Google bejelentette új egészségügyi csoportját (Google Health), és tevékenységébe integrálta a DeepMind programját. A céget és az érintett kórházakat szűkszavúan értesítette az egészről. Névtelenségüket megőrző belső források szerint a londoni vállalat szakemberei elégedetlenek, dühösek voltak a Google döntése miatt.

Ugyanezek a források szkeptikusak a DeepMind AGI-fejlesztéseivel kapcsolatban. Felhívják a figyelmet a cég erős médiavisszhangban részesült sikeres munkáinak (AlphaGo, sakk és pókeralgoritmusok stb.) gyengéire, ellentmondásaira.

A sakkban, góban, videojátékokban stb. taroló és ismereteiket más rendszereknél jobban megőrző és hasznosító algoritmusok valóban lenyűgözőek, viszont nincs még semmiféle egyértelmű ütemezés az alapvetően új technológiákat igénylő AGI fejlesztéséhez.

Ha Hassabis és társai valaha is megvalósítják merész céljukat, a felvásárláskor hozott védőmechanizmusok és az etikai bizottság garanciának tűnnek ahhoz, hogy az emberfeletti MI a DeepMind tulajdonában maradjon, és ne csak egy újabb Google-technológia legyen.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr3414695668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása