Az NJSZT blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Infravörös spektrumban lát a jövő bionikus szeme

2019. augusztus 14. - ferenck

36 millió vak él a világon, és még egy évtizede is nagyon kevés, szinte semmi esélyük nem volt látásuk visszanyerésére.

2009-ben, a Manchesteri Egyetem orvosai ültették be az első Argus II bionikus szemet egy páciensbe. Most, 10 évvel később az Argus II fejlesztői közvetlenül az érintettek agyába implantálható, hatékonyabb mesterséges látszórendszeren dolgoznak.

bioniceye0.jpg

Az Orion Vizuális Agykérgi Pótlórendszer a Második Látás Orvosi Termékek (Second Sight Medical Products) fejlesztése, az Argus II-höz hasonlóan szemüvegre rögzített kicsi kamerából, videofeldolgozó egységből és implantátumból áll. Elődjétől viszont abban különbözik drasztikusan, hogy azt a látóidegekhez kapcsolták, az Orion implantátumot viszont közvetlenül az agyba ültetik.

A kamera képeket rögzít, a videofeldolgozó a képeket a rendszer viselője által érzékelhető elektromos jelzésekké alakítja, míg az illető agyát az implantátum stimulálja az érzékelt képek megalkotására.

Magyarán látásra.

bioniceye.jpg

A páciens fejének hátsó, a nyakszirti lebeny feletti részébe történő beültetés kisebb agyműtét eredménye. Az elektródasorokat az agy két fele között, a látókéregnél helyezik el, az elektronikai részeket lényegében becsavarozzák a koponyába.

Az „elektronikai csomag” az adatokat vezeték nélküli kapcsolaton keresztül megkapó, a rendszer külső részei által működtetett kicsi átviteli eszközt tartalmaz.

A beültetéshez egy éjszakát kell kórházban tölteni, az eszköz csak a 3-4 hetes lábadozás után kapcsolható be. A felhasználó a látókérget stimuláló 60 elektródából érkező fényvillanásokat, nagyon alacsony felbontású képeket lát. Mindegyik elektródát külön-külön kell hangolni, finomhangolni, hogy a lehető legegyedibb, egymástól megkülönböztethető és észrevehető fényvillanásokat generáljanak.

Ezt követően fel kell térképezni az egészet, hogy az agy megfelelő pontjait energizálják. Például, ha a 32. elektróda „beindul”, a páciensnek többször kell egy tablet speciális pontjára böknie.

Mihelyst a térkép elkészül és pontos, az adatokat algoritmusba táplálják. Az algoritmus a videoanyagot stimulációs paraméterekké alakítja, utánozva mindazt, amit a kamera lát.

A páciensnek hozzá kell szoknia a rendszerhez, meg kell tanulnia, hogyan használja eredményesen. Az Orion későbbi iterációival, mélységérzékelés mellett, viselői az infravörös spektrumban történő látásra szintén képesek lehetnek.

A kutatók, egyik használati módként, Predator stílusú „hőképekre” is gondolnak. Az Orion viselője átkapcsolhatna rá, és könnyebben azonosítaná a jelenlévők tartózkodási helyét, észlelné a tűzhely vagy a kávéscsésze meleg részeit stb.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr315006600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.