Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Nemzeti arcfelismerő program Franciaországban

2019. október 10. - ferenck

Ha minden a tervek szerint megy, Franciaország lesz az állampolgárait arcfelismerés-alapú biztonságos digitális személyazonossággal ellátó első európai ország. A novemberben induló Alicem programot többen támadják, a magánszféra (privacy) megsértésével foglalkozó egyik csoport a legfelsőbb bírósághoz vitte az ügyet, és az ország adatszabályozói szerint is megszegik az európai konszenzust.

Az aggodalmakat növeli, hogy több súlyos kérdést felvetve, egy hacker idén 75 perc alatt behatolt a kormány szuperbiztonságosnak nevezett üzenetküldő alkalmazásába.

alicem0.jpg

Franciaország Európában ugyan első, de a világ más részein is dolgoznak az adóhivataltól más ügyek intézéséig, a társadalombiztosítástól a közművekig, minden állami szervezethez biztonságos hozzáférést ígérő digitális személyazonosságon. Szingapúr például arcfelismerést használ, és megegyezett az Egyesült Királysággal, hogy segíti a szigetország hasonló törekvését, a városállam szakemberei részt vesznek a brit ID rendszer fejlesztésében. India szintén dolgozik az írisz-szkennelést használó sajátján.

A francia kormány elmondta: a rendszer célja nem a polgárok figyelemmel kísérése, Kínával és Szingapúrral ellentétben, az arcfelismerés biometrikus adatait nem integrálják személyazonossági adatbázisokba.

alicem.jpg

A csak Androidon futó Alicem appon dolgozó belügyminisztérium bejelentette, hogy az arcfelismeréssel gyűjtött adatokat a rendszer működésbe lépésekor azonnal törlik.

Franciaországban ez a kizárólag arcfelismeréssel dolgozó app lesz a legális digitális személyazonosság létrehozásának egyetlen módja. Az ID-t az adott személy biometrikus útlevelében lévő fényképet az alkalmazással készített videoszelfivel összehasonlítva hozzák létre. Az egyszeri folyamat közben a telefon és az útlevél beágyazott chipjeiken keresztül kommunikál egymással.

Az ellenzők szerint, mivel nem szabadon választható, hanem egyszeri használatra kötelezővé akarják tenni, a chipek közötti összeköttetés potenciálisan megsérti az uniós adatvédelmi törvényeket. Az áprilisi hackertámadás miatt a biztonság szintén kényes kérdés.

A francia digitális ID az arcfelismerés terjedésének újabb példája.

Egy londoni bíróság szeptemberben döntött, hogy a walesi utcákon bevezetett élőkamerás megfigyelés törvényes. Németország, Hollandia és Olaszország gyors határellenőrzésekhez, az Apple az iPhone feloldásához, biometrikus azonosítóként, használja a technológiát.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr6315208442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása