Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Alakváltó robotot fejleszt a NASA

2019. szeptember 30. - ferenck

A Szaturnusz és holdjai által alkotott rendszerrel kapcsolatos, nagyrészt a Cassini űrszondának köszönhető legújabb kutatásokból sokat megtudtunk a távoli bolygó felszínéről, atmoszférájáról. A holdak közül különösen a Titán keltette fel az emberi fantáziát. Folyékony metánból és etánból álló mély…

Tovább

Izmok és idegek működtetnek parányi biohibrid robotokat

Az Illinois (Urbana-Champaign) Egyetem kutatói fényingerekre aktiválódó ideg-izom (neuromuszkuláris) szövettel működtetett puha robotokat fejlesztettek; munkájukkal újabb lépéssel közelebb kerültünk az autonóm biobotokhoz. 2014-ben ugyanaz a kutatócsoport hozta létre az első önmagukat előrehajtó…

Tovább

Fenntarthatóbb számítások

Richard Feynman, a világhírű fizikus, 1981-ben vetette fel a fizika számítógépes szimulálásának problémáját. Mivel a komputerek bináris logika (1-ek és 0-k) alapján végeznek számításokat, nehezen vagy egyáltalán nem kezelik a kvantummechanika bizonytalanságával. A tudós javaslata: a…

Tovább

Számít-e, hogy az ember és a számítógép másként lát?

Amikor az 1960-as évek elején mérnökök elkezdték számítógépeket látni tanítani, egyértelműen az emberi látórendszer inspirálta őket. Azóta sok minden megváltozott. A gépi látás ötletelésből komoly eredményeket felmutató szakterületté vált. A komputerek egyes vizuális feladatokban, például képek…

Tovább

Flörtölésre utaló jeleket keres üzenetekben az MI

Egy ideális világban a szövegelemző alkalmazások nemcsak azt mondják meg, hogy kinek írunk, hanem az emberi kommunikáció hatékony segítői, úgy fejtik meg a körülöttünk lévő személyek titkait, hogy még jobban szeressük őket. A valóságban másként működnek, függetlenül attól, hogy igaz vagy hamis…

Tovább

Hogyan változtatja meg az 5G a távmunkát?

A kiváló internetkapcsolatnak és munkaalkalmazásoknak köszönhetően, egyre több szakma képviselői dolgozhatnak ott, ahol akarnak: otthon, kávézóban, hotelszobában, repülőn stb. Mivel munkaterüket rugalmasan váltogatják, nagyobb az esély, hogy tovább maradnak az adott munkáltatónál, mintha ugyanabban…

Tovább

Minden lépést érez a szenzoros műláb viselője

Stanisa Raspopovic, a Zürichi Svájci Szövetségi Technológiai Intézet kutatója és munkatársai vettek egy kereskedelmi forgalomban beszerezhető műlábat, majd szenzorokat szereltek a talpára és a térdébe. A szenzorok vezetéken keresztül összekapcsolhatók az adott személy combjában lévő…

Tovább

Az intelligens pizsamáké a jövő

Tudósok szerint a jövő szívritmust és légzést alvás közben is figyelő, észrevétlen, hordozható elektronikus kütyüket tartalmazó aktív ruhái nagyon hasznosak lehetnek egészségügyi szempontból. A Massachusetts Amherst Egyetem kutatói által fejlesztett, fiziológiai paramétereket érzékelő textilek…

Tovább

Mesterséges intelligenciák háborúja

Az amerikai hadsereg az automatizált fegyverek, egyesek szerint „automatizált tábornokok” új generációját fejleszti. A Védelmi Minisztérium 2019-es büdzséjében közel 1 milliárd dollárt irányoztak elő mesterséges intelligenciával kapcsolatos költésekre. Az összeg közel harmadát az MI-k hadseregen…

Tovább

Szelfiből 3D játékkarakter

Szerepjátékokban (role-playing game, RPG), például a modern klasszikus Grand Theft Autoban sok játékos saját megjelenése alapján dolgozza ki játékbeli karakterét. A beépített „személyre szabó” technológiák ugyan egyre kifinomultabbá váltak, de ennek ellenére sok és fáradságos manuális munkára van…

Tovább
süti beállítások módosítása