Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Musk ismét a mesterséges intelligencia veszélyeire figyelmeztetett

2020. július 27. - ferenck

Elon Musk hosszú ideje figyelmeztet a mesterséges intelligencia egyelőre főként jövőbeni veszélyeire. Markáns észrevételei mindig megosztják a szakmai és az általános közvéleményt.

Nyilatkozott már például olyat is, hogy az MI még egy atomháborúnál is kockázatosabb, sokkal pusztítóbb lehet. Másokhoz hasonlóan, attól is fél, hogy a gépi értelem helyettesítheti az emberi munkaerőt. A Termináror-filmekből ismert Skynet-szerű entitásokra szintén többször felhívta a figyelmet – ezek a rendszerek, ha úgy gondolják, akár úgy is dönthetnek, hogy nincs többé szükségük a Homo sapiensre.

musk_ai0.jpg

„Egy évtizede kongatom a vészharangokat” – jelentette ki egy múlt héten készült interjúban.

Legutóbb a kételkedőket szólította meg, és elmondta: nem látnak annyira tisztán, mint gondolják. Figyelmeztette őket: hiába gondolják, hogy soha nem vág át intelligens embereket egy gép, és pontosan ezért kevésbé óvatosak, nem koncentrálnak eléggé, és máris bekövetkezhet a baj.

musk_ai.jpg

„Foglalkoznunk kell azzal, hogy merre tart az MI. Tapasztalataim alapján a legértelmesebb személyek tévednek a legnagyobbat, mert el sem tudják képzelni, hogy egy számítógép intelligensebb lehet náluk. Beleesnek ebbe a logikai hibába, és lényegében butábbak, mint képzelik” – magyarázza.

Musk szkepszisét kevés kollégája osztja. Az egyik ok, hogy gyakran hivatkozik általa látott, viszont mások számára ismeretlen, titkos és szerinte veszélyes mesterségesintelligencia-kutatásokra, konkrétumokkal viszont nem támasztja alá állításait, nem mutat be bizonyítékokat.

Ha félretesszük a veszély mértékét, megállapítható, hogy a Space X tulajdonosának egyes kérdésekben igaza van: jobban kellene figyelni, követni az MI-kutatásfejlesztéseket, és határozottabb szabályozás sem ártana. A hozzáállás megváltoztatására az esetleges visszaélések megelőzése és a biztonsági kockázatok minimalizálása miatt lenne szükség. Gondoljunk csak a kamuképekre, kamuvideókra, a gépi értelem propagandacélokra történő felhasználására és hasonlókra.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr3316078394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása