Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

18 méter magas humanoid robot

2020. július 29. - ferenck

Gundam egy 1979-ben indult kultikus japán anime-sorozat, katonai környezetben ténykedő mechanikus robotokkal. A címszereplő legalább ötven televíziós műben és filmben, mellette pedig seregnyi videojátékban és mangában is felbukkant, önálló stílussá, a név brand-dé vált.

Gundam legenda.

Január óta a sci-fi hős valódi másán dolgoznak, egy 18,22 méter (60 láb) magas robotot fejlesztenek. A Covid-19 ugyan több projektnek (remélhetőleg csak ideiglenesen) véget vetett, de Gundam fejlesztése töretlenül folyik. A tervek annyiban módosultak, hogy júliusi élő bemutatóról volt szó, amelyet aztán a járvány miatt lefújtak.

gundam.jpg

Az óriási gép október 1-én, a Tokiótól délre fekvő, a gyakorlatban a fővárossal összenőtt Yokohamában áll munkába, és minimum egy teljes évet le fog ott dolgozni.

Már most tesztelik, munkások daruról érintik meg, miközben az óriás leteszi a jobb lábát és elforgatja masszív felsőtestét. Lábára még nem tud nyomást kifejteni, amit nyilván hamarosan kidolgoznak. A fő testrészeket illetően, egyelőre csak a feje hiányzik, az viszont nagyon.

Mihelyst elkészül, szinte hihetetlen 24 szabadságfokkal fog rendelkezni, azaz a monstrum képes lesz helyváltoztatásra, szinte bárhol, bármilyen terepen tud majd járni. Elképesztő tömege lesz: 25 tonna, ami a fejlesztők szerint inkább a pehelysúly kategóriába tartozik, mert sokkal masszívabb is lehetne.

A tömeghatékonyság a gondos tervezői és mérnöki munka dicsérete. Egy videón látható, hogyan tervezték, építették és szerelték össze. A méretről sokat elárul, hogy Gundam fém ujjbegyétől a csuklóig tartó rész közel 2 méter hosszú. A hüvelyk- és a többi ujjat alaposan kidolgozták, a fejlesztő, a Gundam Factory Yokohama nyilvánvalóan komoly teljesítményt vár tőlük.

A tervezést vezető Jun Narita elmondta, hogy az anyagot és a motorokat is gondosan kiválogatták, máskülönben csak egy kéz közel 600 kilogramm lett volna.

„A tömegkorlátozás olyan, mint egy átok” – fejtette ki véleményét Narita.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr4216080510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása