Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Észak-koreai hackerek rengeteg kriptovalutát loptak

2021. február 25. - ferenck

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma bejelentette, hogy államilag támogatott három észak-koreai hacker több mint 1,3 milliárd dollár értékű kriptovalutát próbált egymással összehangolva ellopni.

Mindhárman az ország Általános Felderítési Iroda néven ismert katonai hírszerző csoportjának tagjai. Komoly kriptográfiai „bevetésen” vettek részt, hogy így próbáljanak pénzt szerezni a nemzetközi szankciók által sújtott Észak-Koreának. Tevékenységük szélesebb körű művelet része.

eszakkorea.jpg

„A kriptovaluták teljesen megváltoztatják a szankciók kiszabásának módját, hatékonyságukat” – állítja Stephanie T. Kleine-Ahlbrandt, a Henry L. Srimson Központ agytröszt kutatója.

Amerikai kormányzati szervek szerint a trió sikeresen ellopott 112 millió dollárt, amelyből 11,8 millióval egy meg nem nevezett New Yorki pénzügyi vállalatot károsítottak meg. Az Igazságügyi Minisztérium közleménye alapján a szórakoztatóipart, például a 2014-es Az interjú című film bevételeit is célba vették. Mindezek mellett pénzkiadó automatákat fosztogattak a biztos távolból, adathalász tevékenységet folytattak, kriptovalutás átveréseket végeztek.

eszakkorea0.jpg

Az észak-koreai hírszerzők fegyver helyett inkább egérrel és billentyűzettel dolgoznak, pénzeszsákok helyett kriptovalutával teli digitális pénztárcákat lopnak. A hackelések zöme anyagtalan digitális pénzeszközökkel történik, ami egyértelműen jelzi a bűn természetének megváltozását. Mivel tevékenységük a cyberbűnözés és a cyberhadviselés határterületére tehető, nehéz alkalmazkodni hozzá.

„Az eset különösen figyelemreméltó, mert tökéletesen szemlélteti egyes nemzeti kormányok és a kifinomult módszerekkel dolgozó cyberbűnözők közötti egyre markánsabb szövetséget. A három személy méretükben előzmények nélküli online bűnöket követett el: zsarolóvírusos támadásoktól adathalász kampányokig, digitális bank-trükköktől kvázi lekövethetetlen pénzmosásig, szinte mindent csináltak” – nyilatkozta Michael R. D’Ambrosio amerikai biztonsági szakember.

Nem először gyűlt meg a bajuk észak-koreai elithackerekkel. Az ATP 38 néven ismert csoport 2018-ban például közel egymilliárd dollárt rabolt el online bankoktól és kriptovaluta-kereskedőktől. Ők többek között hamis kriptovalutával támadtak be digitális váltókat. A befolyt összegeket amerikai források szerint az ország katonai arzenáljának növelésére, például nukleáris fegyverek fejlesztésére fordítják.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr6616436942
süti beállítások módosítása