Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Intelligens rendszer figyeli a velencei turistákat

2021. december 02. - ferenck

A koronavírus-járvány hatására Velencében drasztikusan csökkent a turisták száma. Olyan mértékű a visszaesés, hogy több helybéli egy másik városról kezdett el álmodozni, amely elsősorban az övék, és nem kell megosztaniuk az odalátogató tömegekkel. A lecsendesedett városból eltűntek a napi turistákat szállító hajók, ismét a velencei dialektus az általánosan használt, leggyakrabban hallott nyelv.

A városvezetés egyrészt szintén igyekszik hasznot húzni az új valóságból, másrészt a turistákat megtartva, még több bevételt igyekszik generálni belőlük, és a tömegellenőrzést csúcstechnológiákkal köti össze. Sokan túlzásnak tartják az elképzeléseiket, amelyek még tősgyökeres velenceieket is nyugtalanítanak.

velence.jpg

A turisták mobiltelefonos adatait gondosan összegyűjtik, tevékenységüket pedig korábban bűnözőket, szabályszegő hajósokat megfigyelő kamerák követik nyomon. A rendszer ezeket a kamerákat, szoftvereket és mobiltelefonokat használva gyűjti a látogatók nemére, életkorára, származási országára és a megelőző tartózkodási helyére vonatkozó információkat.

Hivatalos szervek elmondták, hogy a rendszert tömegek ellenőrzésére, nem kívánt csődületek megszüntetésére, azonosítására kívánják használni, hogy például könnyebben lehessen közlekedni a híres hidakon, ne legyenek túlterhelve stb.

Luigi Brugnano, a konzervatív, de üzletbarát polgármester egyszerűen csak egy élhetőbb várost szeretne. Sok lakos viszont disztópiát, akár rájuk is kiterjeszthető még nagyobb kontrollt, a turisták felesleges megregulázást látja a tervben.

„Így deklarálják egyszer, s mindenkorra, hogy Velence nem város, hanem múzeum” – nyilatkozta Giorgio Santuzzo fotós.  

Mások szerint pedig reklám az egész, így próbálják rávenni a tehetősebb turistákat, hogy másként közelítsék meg és élvezzék Velencét. A high-tech megoldásokkal viszont semmiképpen nem hozzák vissza régi várost, sőt, a maradék romantikát is kiölik a mostaniból.

A tervek szerint jövőre kapukat telepítenek a főbb belépési pontokra, és a csak egy napra látogatóknak előre le kell foglalni a belépést, és fizetniük is kell majd érte. Állítólag így akarják megkülönböztetni a napi turistákat a hosszabb velencei tartózkodást tervező személyektől.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr6916715402
süti beállítások módosítása