Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Okos láb segít a járásban

2022. augusztus 22. - ferenck

A mesterséges intelligencia a világot több súlyosan sérült, bénulásban szenvedő személy számára teszi hozzáférhetőbbé, megközelíthetőbbé és természetesen élvezhetőbbé.

A koppenhágai Oitcon hallást segítő technológiája ideghálót használ az emberi beszéd azonosítására, felerősítésére. Az Envision úgy módosított a Google Glass kiterjesztett valóság (augmented reality, AR) szemüvegen, hogy vakok és gyengén látók is használhassák, segíti őket a környezetükkel folytatott interakciókban. Látómezőjükben objektumokat emel ki, hangalapú leírásokat ad róluk, szövegek kerülnek felolvasásra.

Az amerikai felnőttek 13,7 százalékának jelent komoly problémát a lépcsőkön fel- és lefelé történő mozgás – állapította meg egy friss egészségügyi jelentés. Egyes technikai eszközök sokat segíthetnek rajtuk, lehetővé teszik szabadd és hatékonyabb mozgásukat.

smartleg.jpg

A legfrissebb újítás a San Franciscói Cionic startup és a Fuseproject tervezőstúdió Neural Sleeve nevű, ruhával befedett szerkezete mobilitási gondokkal küszködő személyeket segít a járásban. Az eszköz elemzi és korrigálja a felhasználó lábmozdulatait. Sclerosis multiplexben, agybénulásban, gerincvelő-sérülésben szenvedő és stroke utáni betegek mozgáskoordinációján javít.

A kütyüben lévő elektródák a felhasználó bőrével érintkeznek, leginkább azon a részen, ahol a lábizmok találhatók. Az izmok mozgás közbeni impulzusait gépitanulás-modell elemzi, majd stimulálásukra utasítja az elektródákat. Ezt úgy teszi, hogy közben a felhasználó testtartását és a lábmozdulatait egyaránt korrigálja.

A modellt komoly mennyiségű izommozgás-adaton gyakoroltatták. Az ideális mozgáson, egészséges emberek mozgásán tanult. Később finomhangolták, amihez figyelembe vették a specifikus páciens, jövőbeli viselője izommozgás-adatait is.

Az elektródákból jövő inputot használva, határozza meg a felhasználó mozgása és az ideális mozgás közötti különbséget. Kiszámolja a viselő izmait az ideális felé vivő elektromosimpulzus-mintázatokat, majd az információkat visszaküldi az elektródákhoz, amelyek az izmok felé továbbítják a specializált impulzusokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr4217912195
süti beállítások módosítása