Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Robotok szerepelnek hindu rítusokban

2023. március 17. - ferenck

Az automatizáció és a robotok a hinduizmusban és a buddhizmusban is megjelentek. Sokak szerint spirituális környezetben, például az isteneknek történő szertartásos gyertyaégetéskor, az aartin – amelyet a punai Ganparti fesztiválon 2017 óta robotkar végez (lásd az első képen) – riasztók. A tények ellentmondani látszanak ennek a vélekedésnek, mert a robotkar más szertartások szervezőit is megihlette.

Az aartit végző és más robotok, mint például az egyik keralai templomban működő, életnagyságú gépelefánt egyes hívőknek érdekesek, szerintük az innováció a boldogabb és spirituálisabb jövőt szolgálja, mások azonban szkeptikusak velük szemben, félnek a használatuktól, és nem tudják, mit jelenthetnek majd a vallás számára. Ha a templomokban elterjednek, és az automatizáció fontosabb szempont lesz, mint a hívők istentisztelete, sokan hagyhatnak fel a vallások gyakorlásával – vélik.

aarti_1.jpg

Ezek az aggodalmak mindent átható lelki szorongáshoz kapcsolódnak. Eredőjük, a szorongás legfőbb oka a félelem, hogy a robotok jobban szeretik az isteneket, mint az emberek, és az istenek is őket, illetve jobb munkát végeznek a papoknál. Súlyos és nehezen megválaszolható, vagy megválaszolhatatlan kérdéseket is felvetnek az élet értelmével, az univerzumban betöltött szerepünkkel kapcsolatban.

Egyes antropológusok szerint, ellentétben az emberrel, a robotok spirituálisan nem ronthatók meg, és az istenségek és a papok szemében ezért lehetnek jobb alternatívák. Így válnak vonzóbbá a folyamatosan fogyatkozó papság számára, és terjednek el a hétköznapokban. A későbbiekben aztán a papokat is robotokra cserélhetik.

aarti0.jpg

Azért alkalmazzák őket, mert nem aggódnak, hogy rosszul tesznek valamit, vagy – gyakorlati okokból – ha a szertartás elvégzésére kevés a lehetőség, még mindig jobbak a semminél. A mechanikus ikonok egyébként sem voltak szokatlanok az indiai mitológiában, egyes modernkori nacionalista politikusok szerint ők a bizonyíték arra, hogy a robotoktól az űrhajókig, mindent a hinduk találtak fel.

A robotok használata az indiai hagyományt jelentő vallásban mindenesetre elgondolkoztató és talányos, különösen, ha figyelembe vesszük az ember-gép viszony folyamatos változásait, a mesterséges intelligencia állandóan növekvő szerepét a posztindusztriális társadalmakban. A hinduizmusban és a buddhizmusban is kulturális paradoxonok, mert eljuthatunk addig a pontig, hogy a legtökéletesebb rituáléhoz egyáltalán nem kell már ember, jobb és hatékonyabb nélküle.

„A körforgásban, ahol emberek robotokat hoznak létre, robotok istenné, istenek emberré válnak, csak azt sikerült még egyszer elérnünk, hogy újragondoljuk magunkat” – írja Holly Walters antropológus.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr9018071954
süti beállítások módosítása