Az intézményesülő (legalábbis annak látszó) MI-művészet irodalom, kép és videó mellett filmekben, installációkban, performanszokon is megjelent, jelentősen hozzájárulva az adatművészet felvirágzásához, például a Barabási Stúdió vagy Refik Anadol népszerűségéhez. MI és humán művész együttműködése egyre inkább norma, és nem kivétel.

A „felnőtté válással” nő az etikai, jogi és kurátori keretek iránti igény. A nagy aukcióházakon kívül az MI-művészet terepén mozgó online platformok, közösségi projektek, decentralizált mechanizmusok alakulnak ki.

Nem lesz már elég „az MI generál valami szépet”, a valamilyen koncepciót, kérdést és narratívát behozó munkákat tekintik igazán értékesnek. Ilyen lehet az ember-gép viszony, e kapcsolat megjelenítése új eszközökkel és új formában, a korábbiaktól markánsan megkülönböztethető stílusok megjelenése. Folytatódik az adatvizualizálás felértékelődése, de megszokott, „klasszikus” társadalmi problémák is megjeleníthetők a mesterséges intelligencia napról napra bővülő eszköztárával.

Az első „izgalmi” hullám lezárultával normalizálódik a piac, kevesebb lesz a spekuláció, több az értékalapú tevékenység, kialakulhatnak sztenderd piaci-kurátori szerepek. Stabilizálódik az AI art: az értékteremtésre, a művészeti intézményrendszerbe történő beilleszkedésre és a fenntarthatóságra tevődik át a hangsúly.

A szemünk előtt zajló folyamat, a kacatból a magaskultúra részévé válás rögös útja rendkívül gyorsnak tűnik, a siker azonban nem garantált, nem automatikus. Minden a szereplők – művészek, kurátorok, aukcióházak, technológiai vállalatok – hozzáállásán múlik.

Bíztató példa, hogy Refik Anadol 2018-ban indult Machine Hallucinations – ISS Dreams űrszondák és a Nemzetközi Űrállomás adatait felhasználó munkája, hamisítatlan generatív alkotása a Christie’s Augmented Intelligence 2025. március ötödikei aukcióján 277200 dollárért, a 150 ezres becsült/kikiáltási ár 184 százalékáért kelt el. Mind konceptuálisan, mind technológiailag csúcsminőségben kivitelezett munka, rég nem a „generáltam tíz perc alatt valamit” kategória.

Ugyanazon az aukción adták el Holly Herndon és Matt Dryhurst az xhairymutantx sorozatának Embedding Study 1&2 (2024) anyagát is a 70 ezer dollár kikiáltási ár után 94500-ért. Az alkotók generatív modellekkel vizsgálják a hibrid identitást, A szerző- és házaspár szövegből képet létrehozó MI-modellt tanított be Herndon jelmezekkel módosított, eltorzított testű képein. A túlzások legmarkánsabb tulajdonságai, például vörös haja hangsúlyozását, összességében identitásának átalakítását célozták. Az MI a prompttól függetlenül mindig Holly furcsa verziója lett. 

A projektgalériában tárolt új képek felkerültek a világhálóra, az algoritmus mögötti adathalmaz részévé váltak. Mivel a MI-programok megbízható forrásnak tekintik az olyan intézményi weboldalakat, mint például a whitney.org (Whitney Museum of American Art, New York), Herndon és Dryhurst azzal a gondolattal játszadozott, hogy a múzeum tekintélyét felhasználva befolyásolják a MI-modellek paramétereit, és kérdéseket vetnek fel az internetes önrendelkezés mértékéről.

Az Embedding Study 1&2 értékesítése szemlélteti, hogy az MI-művészet már nem feltétlenül csak vizuális gadget, hanem koncepcióval és kurátori háttérrel bíró művek révén is piacra kerülhet. Túl a technológián, a művészeti kontextus, a kurátori részvétel és a közönség által is értelmezhető narratíva szintén számít.