Az IBM és kutatópartnerei bejelentették, hogy három független kísérletben elérték a „kvantumelőnyt” (quantum advantage), bizonyítva, hogy kvantumszámítógépeik a leggyorsabb klasszikus szuperszámítógépeknek is évekig tartó, hasznos feladatokat képesek végrehajtani percek alatt. A mérföldkő igazi újdonságaként a kutatóknak sikerült megoldaniuk a kvantumszámítás-ipar legnagyobb dilemmáját: olyan tartományokban is matematikailag igazolták és ellenőrizték az eredmények pontosságát, ahol a klasszikus számítógépek már képtelenek a válaszok ellenőrzésére.
A bejelentés azért kiemelten fontos az IBM számára, mert a vállalat nemrégiben történetének egyik legnagyobb tőzsdei visszaesését szenvedte el, így a kvantumtechnológia kereskedelmi sikere kulcsfontosságúvá vált a jövőbeli növekedés szempontjából.

Az IBM a Chicago Egyetem kutatóival, a japán RIKEN Intézettel, valamint olyan kvantumszoftver-startapokkal együttműködve, mint az Algorithmiq és a Qedma, hármas tudományos cikket publikált.
Az IBM és a Chicagói Egyetem új hibajavító eljárással hetven logikai kvantumbit (qubit) kódolásával mindössze tizenöt perc alatt oldott meg egy korábban megoldhatatlan problémát (logikai áramkörök hibajavítása).
Az Algorithmiq-kel közösen végzett szimuláció során heterogén kvantumanyagok viselkedését modellezték. Az anyagtudományi áttörés közvetlenül hasznosítható az akkumulátorok, új anyagok és a fúziós energia kutatásában.
A tavaly indult Quantum Advantage Tracker platformra feltöltötték az eredményeket, és kihívták a globális tudományos közösséget, hogy próbálják meg hagyományos szuperszámítógépekkel megcáfolni vagy reprodukálni azokat.
Amikor a Google 2019-ben bejelentette a „kvantumfölényt” (quantum supremacy), a valóvilágban nem praktikus matematikai feladatot (véletlenszám-generálást) futtatott le. Az akkori kritika beigazolódott: a kvantumfölény nem egyenlő a gyakorlati haszonnal. A mostani bejelentés ezzel szemben valós fizikai és kémiai folyamatok szimulációjára épül, ráadásul beépített validációs módszereket használ, így az eredmények pontosak és megbízható0k.
A kísérleteket az IBM legújabb, Quantum Heron R3 szupravezető kvantumprocesszorain végezték.
A vállalat dedikált kvantumchip-gyártó üzemet épít, és egymilliárd dolláros támogatást kapott hozzá az amerikai kormánytól, amelyet saját forrásból további egymilliárddal egészít ki.
Nemrég megállapodtak a Boeing és a GM közös kutatóintézetének, a HRL Laboratories-nak a felvásárlásáról, hogy megszerezzék a szilícium-spin qubit technológiát.
Az IBM következő komoly mérföldköve a Starling nevű, teljesen hibatűrő kvantumszámítógép lesz. A tervek szerint 2029-re a számítási felhőből elérhető gép kétszáz logikai kvantumbittel már több mint százmillió precíz kvantumművelet elvégzésére lesz képes.
