Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Banglades a leggyorsabban növekvő technológiai csomópont programozóknak

2024. február 27. - ferenck

Az egyik vezető globális szoftverfejlesztő platform, a GitHub adatai alapján Banglades a leggyorsabban fejlődő programozási csomópont. A fejlesztői fiókokat országonként követő jelentés feltárja a dél-ázsiai ország figyelemre méltó növekedését: 2022 harmadik negyedévével összevetve, 2023 harmadik negyedévében 66,5 százalékkal nőtt a fiókok száma.

Ebben a három hónapban 945696 bangladesi fejlesztő volt a GitHubon, egy évvel korábban pedig „csak” 568145. Egy év leforgása alatt közel kétharmaddal nőtt a szám, és ekkora arányú növekedést egyetlen más országban nem tapasztaltak.

banglades.jpg

A világ egyik legnagyobb szoftverfejlesztő csomópontja, a GitHub nyílt forrású együttműködéshez használt nyilvános (repos) és csak a résztvevők számára elérhető zárt adattárakból áll. Évek óta használják egyes programozók kiértékelésére, az adatokból látjuk minden egyes ország fejlesztőinek a hozzájárulását. Ezekből a számokból már kikövetkeztethetők a leggyorsabban növekvő országok.

Az adatokat negyedévente teszik közzé, és sokan meglepődtek a nagymértékű növekedésen. Persze mint minden adatkészletnek, úgy ennek is megvannak a maga korlátai, és maga a GitHub is csak töredéke az adott ország szoftverfejlesztésének. Mindenesetre kitűnik belőle, hogy feljövőben vannak a nyugati techipar által sokáig ignorált egyes országok.

banglades0.jpg

Az abszolút számok persze teljesen mások. Nem meglepő módon az USA az első 20,2 millió, India a második 13,3 millió, Kína a harmadik 6,9 millió, és Brazília a negyedik 5,4 millió fejlesztővel. Jellegzetesen ezek a magas GDP-jű országok dominálják az infokom technológiákat, míg a kisebbekben, mint Nigériában vagy Bangladesben egymilliónál kevesebb a fejlesztői fiók.

Kérdés, mit is jelent, ha egy országban hirtelen emelkedni kezd a szám. Egyrészt azt, hogy erősödik a techszektor, másrészt csökkenő munkaerőszámot, és a fejlesztők nyilvános adattárakon történő ingyenes munkáját, mert a fizetősek eltűntek. Bármelyik eset fennállhat, és országról országra is változhat a helyzet.

Ugyanakkor a kiemelt országok esetében több más adat szintén a techszektor növekedését támasztja alá. Bangladesben például emelkedett a GDP, több fiatal életében először fér hozzá digitális eszközökhöz, nő az IT-szektor és a benne lévő cégek is beindulnak. Adalékként: az országban 180 millióan élnek, 90 millió a huszonöt év alatti.

A GPT-4 majdnem mindent visz a chatbotok versenyén, de nem ez a lényeg

Az LMSYS Chatbot Aréna Ranglistájának megállapításánál névtelenül állnak egymással szemben a modellek, és „prompt-készítők” döntik el, melyik adott jobb választ. Legutóbb a Google Bard Gemini Pro feljött a harmadik helyre, közel is került az OpenAI GPT-4 legújabb változatához. (A második a GPT-4 egy korábbi verziója.)

A nyílt forrású francia Mixtral-8x7b-Instruct a tizenegyedik helyezett GPT-3.5-Turboval versenyképes, ami nagyon jó hír az open source AI-nak, ráadásul egyre több kisebb csapat, a Mistralhoz hasonlóan, rendelkezik az alapmodellek gyakoroltatásához szükséges technológiai kapacitással. 2024-ben sok új „versenyzőre” számíthatunk.

chatbotok0.jpg

A gyakoroltatásukhoz szükséges ismeretek, tudás terjedésével, egyszerűsödik nagy nyelvmodellek (LLM) építése. Tavaly több LLM-technológia mozdult el az árucikké válás felé, és ha a trend folytatódik, vajon kik lesznek a győztesek és a vesztesek?

A Llama nyílt forrásúvá tételével a Meta sokat tett a stratégiai térkép átalakulásáért. A techóriás versenytársakkal ellentétben, abból csinálnak pénzt, hogy a felhasználók hirdetéseket látnak. LLM API hívásokat értékesítő felhőszolgáltatást viszont nem üzemeltetnek.

chatbotok.jpg

A céget súlyosan érinti, hogy az iOS-től és az Androidtól egyaránt erősen függ, azaz a hirdetések pontos targetálását akadályozó adatvédelmi szempontok érvényesítésével az Apple és a Google is tud ártani Zuckerbergék bizniszének.

Ez a függés a nyílt és viszonylag nyílt platformok támogatására ösztönzi őket. A platformokra lehet építkezni, és így világos, miért van értelme annak, hogy a Llama nyílt forrású. A következmények (új modellek) bíztatóak az MI-fejlesztő közösségre nézve.

A Google Cloud és a Microsoft Azure a piacot domináló, felhőajánlataikhoz szorosan kapcsolódó, zárt LLM-ekből tud nagy bevételeket generálni. Ez a két felhőszolgáltatás, valamint az Amazon Web Service (AWS) LLM API hívásokból remekül ki tudja egészíteni a magából a felhőből befolyó (egyébként tetemes) összegeket. De az üzlet még akkor is menne, ha nem kínálnának exkluzív, piacvezető LLM-eket, mint a GPT-4, a Gemini és utódaik. Ha az LLM árucikk lesz, mindegyik újat integrálják, és az API ajánlatokkal is óriásit kaszálnak.

Az LLM-ek különféleképpen integrálhatók a vállalatok már meglévő termékkínálatába. A Microsoft szoftverek céges értékesítéséből komoly bevételre tesz szert, amiben az LLM kiegészíti az eddigieket, hozzájuk tesz. A Google esetében más a helyzet, mert az LLM-ek inkább helyettesíthetik, mint kiegészíthetik a webes keresést. Ebből a szempontból nagyon érdekes lesz a Bard/Gemini további sorsa. A Meta szintén profitál belőlük, egyelőre elsősorban hirdetésekkel.

A techóriások akár dollármilliárdokat befektethetnek, hogy lássák: LLM-jük árucikk lesz, vagy sem. A startupoknak viszont túl kell élni, szerencsére egyeseket azonban olyan szinten támogatnak már, hogy ők is nyugodtan kísérletezgethetnek.

A versennyel minden alkalmazásfejlesztő jól jár, a sok befektetéssel és kísérletezéssel törvényszerűen javul az LLM-technológia.

A Big Tech kinyírja az újságírást?

A megszűnő sajtótermékek, az elbocsátások, a változó technológiai környezet, a Big Tech nyomulása, a hírek igazságtartalmába vetett, fokozatosan csökkenő bizalom, a dezinformáció drasztikus térnyerése, a mesterséges intelligencia generatív forradalma miatt az újságírás jövője most bizonytalanabb, mint volt valaha.

Jim Albrecht 2023-ig a Google hírökoszisztéma-termékek igazgatójaként dolgozott, tehát belülről ismeri a területet. Egy nemrégi cikkében írta, hogy a generatív MI alapjaiban írja át az újságírást, médiatartalmak fogyasztását.

Az internet elterjedése óta a médiaipar és a Big Tech folyamatosan keresési eredményeken, kompenzációs modelleken veszekedett, a sajtó közben néha még úgy is tett, mintha ők nem is lennének online, és nem használnák ki a világháló előnyeit. Az MI-vel azonban gyökeresen új helyzet állt elő: a generatív modellek képesek  átfogalmazni és közölni híreket, úgyhogy a korábbi viták lassan értelmüket vesztik.

bigtech.jpg

Miközben a kiadók civakodtak az infokom-óriásokkal, a nagy nyelvmodellek (LLM) csendben, de elképesztő tempóban fejlődtek. Az új technológiának köszönhetően belépünk abba a digitális világba, amelyben platformoknak nem kell már híroldalakra hivatkozniuk, mert egyszerűen átvehetik a híreket – magyarázza Albrecht. Van rá MI-algoritmusuk, chatbotjuk, ami átírja, és saját termékek között publikálja az információt.

A chatbotok a fogyasztók hírkereső és -értelmező eszközeivé válnak, így pedig a kompenzáció és az algoritmikus változtatások miatt értelmetlen bármit is tenni, mert az olvasók már egyáltalán nem érzik szükségét, hogy a kiadók oldalára látogassanak.

A médiaipar jelenlegi bevételi modellje nemcsak a feje tetejére állt, hanem össze is tört. Holott ez csak a kezdet. A mesterséges intelligencia által dominált média-ökoszisztémában például ki fog az információ felett döntőbíráskodni?

Albrecht gondolatai kapcsolódnak a New York Times OpenAI elleni – nyilvánvalóan évekig eltartó – peréhez, amelynek ítélete mind a hagyományos, mind az MI-sajtó számára precedensértékű lesz, fontos következményekkel. A NYT szerint az OpenAI az újság anyagait – zsurnalizmusát – használva hozott létre kompetitív terméket, az OpenAI nem így látja.

A csúcstechnológiák és főként az MI jóvoltából a Big Tech médiaszerepe is teljesen megváltozott. Platformjaik (Facebook, Google stb.) a tartalomlopás-vádakat eddig azzal hárították el, hogy csak segítenek a sajtónak a hírek terjesztésében. Ma viszont appjaiknak köszönhetően hirtelen tartalomgyártóvá váltak, pedig jelenlegi formájában az MI nem elég fejlett megbízhatóan szolgáltatni hiteles híreket, információkat. De ne legyenek kétségeink: a Big Tech át fogja venni ezt a szerepet.

A jövő médiaközegében különböző MI-ágensek kommunikálnak egymással és a felhasználókkal. Minden újság és hírügynökség saját chatbottal rendelkezik, a chatbotok saját, hihetetlen mértékben személyre szabott, kvázi alteregó MI-asszisztensünkkel érintkeznek, az infók pedig ezeken az asszisztenseken keresztül jutnak el hozzánk. Nemcsak az asszisztens, hanem az általunk fogyasztott hírek is abszolút a személyünkre lesznek szabva.

A digitális hírgazdaság új világának nyilván meglesznek a maga egyelőre megjósolhatatlan előnyei és kockázatai. Kérdés, mi marad meg a média ma ismert formájából.

Multinacionális vállalat alkalmazottját mélyhamisítvánnyal úgy átvágták, hogy huszonötmillió dollárt utalt tizenöt számlára

A hongkongi rendőrség közleménye alapján csalók kétszázmillió hongkongi dollárt (25,6 millió USD) fizettettek ki egy multinacionális vállalat pénzügyi alkalmazottjával. Mélyhamisítvány (deepfake) technológiát használva, több-résztvevős videókonferencia-híváson a cég pénzügyi igazgatója utasította az illetőt az összeg tizenöt számlára történő utalására.

Az alkalmazott meg volt győződve, hogy a vezetőséggel találkozik az online térben, csakhogy mindegyik digitális másolat volt. Először e-mailt kapott az Egyesült Királyság-székhelyű vállalat állítólagos pénzügyi igazgatójától egy titkos tranzakció szükségességéről. Adathalászatra (phishing) gyanakodott, a videókonferencián viszont minden gyanúja eloszlott, mert a résztvevők úgy néztek ki, úgy beszéltek, mint húsvér munkatársai.

hongkongscam0.jpg

Fel sem merült benne, hogy nem valódi személyekkel beszélget, hozzá is járult az utalásokhoz.

Az eset nem egyedüli, bár ekkora összeg eltulajdonításáról eddig még nem számolt be a világmédia. Csalók nyilvánosan hozzáférhető videókat módosítanak mélyhamisítványokká, így szedve ki összegeket személyekből és szervezetekből.

hongkongscam1.jpg

A hongkongi rendőrség közölte, hogy hat személyt vett őrizetbe ilyen csalások miatt. Nyolc ellopott hongkongi személyigazolvánnyal – a tulajdonosok mindegyik elvesztését bejelentették –, 2023 júliusa és szeptembere között kilencven kölcsönkérelmet adtak be, ötvennégy bankszámlát nyitottak.

A személyi igazolványok eredeti tulajdonosait utánozva, a városban legalább húsz alkalommal MI-mélyhamisítványokkal vágtak át arcfelismerő programokat.

A kamu (digitális) pénzügyi igazgató által elkövetett csalás akkor derült ki, amikor az alkalmazott egyeztetett a vállalat központi irodájával. A hongkongi rendőrség sem az ő, sem a vállalat nevét nem árulta el, de ez a példa is igazolja, hogy a hatóságokat nem véletlenül tölti el világszerte komoly aggodalommal a mélyhamisítvány-technológia, mint például a Taylor Swiftről januárban az X-en megjelent, MI generálta, tízmilliók által megtekintett kamu szexképek.

Mit tanulhat a mesterséges intelligencia egy csecsemőtől?

Csecsemők velük született adottságaik miatt értik a világunkat irányító fizikát, új fogalmakat és a nyelvet akkor is gyorsan megtanulják, ha korlátozott információ áll rendelkezésükre.

Még a mai legfejlettebb mesterségesintelligencia-rendszereknek sincsenek meg ezek a képességeik. A nyelvmodellek jól előrejelzik egy mondat következő szavát, de semmi közeli nincs bennük a csecsemők „józan eszéhez” (common sense).

csecsemok_ai.jpg

De mi lenne, ha úgy tanulnának, mint a csecsemők?

A mai modelleket irdatlan adatkészleteken gyakoroltatják. A New York Egyetem kutatóit érdekelte, mit tudnak ezek a modellek, ha sokkal kisebb adatkészleteken, a beszélni tanuló gyerek által megtapasztalt látványokon és hangokon trenírozzák őket. Legnagyobb meglepetésükre, az MI egy érdeklődő csecsemő, Sam jóvoltából sokat tanult. Kamerát tettek a fiúcska fejére, hathónapos korától második születésnapjáig hordta. Az általa rögzített anyagból a kutatók rájöttek, hogyan tanítsák meg egy ideghálónak, hogy a szavakat az általuk reprezentált objektumokhoz társítsák.

csecsemok_ai0.jpg

A csecsemők évek óta inspirálják a gépitanulás-kutatókat. Pontos megfigyelők, kiváló tanulók, például próba-hiba módszerrel ismerik meg jobban a világot, pallérozódik az elméjük. Tudják, hogy a labda akkor is megvan, ha eldugják előlük, hogy szilárd, nem változtatja meg egyhamar a formáját, folyamatos „útvonalon” halad, hirtelen nem lehet mindenhova eljuttatni.

A Google DeepMind kutatói igyekeztek egy MI-rendszernek megtanítani az „intuitív fizika” érzékét. A modell egyedi pixelek helyett videókon látható objektumokra összpontosítva tanulta meg, hogyan mozognak dolgok. Többszázezer videón trenírozták. Ha egy csecsemő meglepődik, amikor a labda hirtelen kirepül az ablakon, azért van, mert a tárgy mozgása nem passzol a gyerek fizika-értelmezéséhez. A Google DeepMind kutatói elérték, hogy az MI is meglepődjön, ha egy tárgy az általa megtanulttól eltérő módon mozgott.

Yann LeCun, a Meta MI-főnöke szerint a mesterséges intelligencia megtanítása a világ gyerekekéhez hasonló megfigyelésére, az intelligensebb gépek felé vezető újabb fontos lépés. Az ember agyában világmodellként szimulálja a világot, tudunk intuitívan háromdimenziós jellegéről, és hogy a tárgyak nem tűnnek el, amikor nincsenek a látómezőnkben. Így következtetünk a labda vagy a bicikli pár másodpercen belüli térbeli pozíciójára.

Az MI-ből hiányzik – még – ez a józanész-bölcsesség. Csecsemőket figyelve, képesek lehetnek elsajátítani. 

Időseket segítő robotokat terveztek Katalóniában

A több európai és közép-keleti egyetemmel együttműködő barcelonai PAL Robotics nyolc robotból álló „gyűjteménye” sikeresen átment a betegekkel való első teszteken.

SPRING nevük tavaszt is, rugót is jelent, ezúttal viszont a Socially Assistive Robots in Gerontological Healthcare (Szociálisan segítő robotok a gerontológiai egészségügyben) rövidítése. Rendeltetésük, hogy kényelemérzetet biztosítsanak idős pácienseknek, enyhítsék/megszüntessék a bennük dolgozó feszültséget, miközben az ápolószemélyzetre nehezedő terheket is csökkentik a forgalmas és eseménydús környezetben.

robot_korhazak.jpg

A fejlesztők reményei szerint a SPRING projekt mérföldkő lehet az interaktív robotikai fejlesztésekben, büszkék is eddigi munkájukra, ugyanakkor elismerik: komoly és izgalmas kihívásokat kell még megoldaniuk.

A teszteken kiderült, hogy a robotok képesek elvégezni rutinfeladatokat: párizsi közkórházakban üdvözölték a betegeket, megmondták nekik, merre menjenek, kérdéseikre válaszoltak.

Csoportos beszélgetéseket is megértettek, és a betegek által hozzájuk intézett kérdések alapján segítséget is nyújtottak nekik. Ez az előrelépés a nagy nyelvmodellek (LLM), azaz a ChatGPT-szerű generatív mesterséges intelligencia utóbbi években tapasztalt dinamikus fejlődésének köszönhető.

A robotok használatával az egészségügyi dolgozók és a páciensek közötti fizikai kontaktus mennyisége is csökkent. Ha kevesebb az érintkezés, kevesebb a fertőzés, és így a gépek közrejátszhatnak kórházi környezetben gyakori és gyors terjedésük megakadályozásában.

A projekt négy és fél éve indult, az EU Horizon 2020 kutatási-innovációs kezdeményezése finanszírozta. Közelebb kerültünk vele a robotika egészségügyi alkalmazásainak két alapvető céljához, hogy a gépek észrevétlenül, gördülékenyen dolgozzanak együtt a személyzettel, valamint javítsák a betegek hangulatát, elfogadhatóbbá tegyék számukra a kórházban átélteket.

A mesterséges intelligencia használata a tehetséggondozásban

Egy friss IBM-felmérés alapján ötből négy vezető szerint a generatív MI megváltoztatja az alkalmazottak szerepét és készségeit. Minden dolgozó érezni fogja a hatásokat, de az alacsonyabb képzettségűeknél lesz a legnagyobb a váltás. HR-szakemberek 76 százaléka gondolja, hogy ha vállalatuk a következő 12-24 hónapban nem alkalmaz MI-megoldásokat, lemarad az azokat használókkal szemben.

A számokból egyértelműen kiderül: vállalatoknak fontos feladat kitalálni, hogyan használják az MI-t tehetséggondozásra. A technológia már most új megoldásokat kínál fontos HR-kérdésekre, mint például az adminisztráció, a megfelelőség, a nyilvántartás, rutinfeladatok (ütemezések, jelentések generálása, iktatása) hatékony automatizálása. Személyek sorsát befolyásoló döntéshozásoknál szintén egyre komolyabb szerephez jut: potenciális jelölteket szűr ki interjúra, teljesítményt értékel.

talent_management.jpg

A HR-csapatnak nemcsak a lehetőségei, de a felelőssége is nő a technológiával.

A mai legfontosabb alkalmazásai: munkaerőtoborzásnál napi többezer jelölt közül azonosíthatnak a hagyományos toborzásnál elhanyagolt, de az adott állás betöltéséhez fontos készségeket, tapasztalatot. Fejlesztésnél MI-vel automatizálható bevezető és képzési anyagok létrehozása, kezelése. Termelékenységi, hatékonysági adatok MI-s elemzésével valósidőben azonosíthatók tehetségek, és a javításra szoruló területek, hogy senki ne maradjon le. Az MI a munkaerő viselkedési mintázatainak, trendjeinek tanulmányozásával segít megállapítani, hogy tehetségek miért fulladnak ki, mi tehető ellene, hogyan tartsák meg őket.

A megfelelő eszközök, platformok kiválasztásának jelentősége magától értetődő, mert jócskán megkönnyítik a technológia és a HR összehangolását. Ilyen például a havi húszezer technikai állásinterjút levezénylő FloCareer „interjú, mint szolgáltatás” (Interview-as-a-Service) platform, vagy az IBM vállalati belső tréningek szervezésében, kezelésében segítő cHaRlie MI-asszisztense.

Szinte az összes prognózis alapján az MI nem múló divat, hanem a HR-ben marad, átalakítja azt, mert meghatározza, hogy szervezetek hogyan találják meg, vegyék fel és tartsák meg legfontosabb dolgozóikat (és a többit is). A HR-részlegek munkája, munkaterhelése nagyon megváltozik.

USA: a bejáratott tech-központok mellett máshol is nő az MI-állások száma

A Maryland Egyetem kutatói amerikai álláshirdetéseket elemezve vizsgálták a mesterségesintelligencia-állások eloszlását. Nem meglepő módon Kaliforniában a legnagyobb a koncentráció, Washington D.C. és agglomerációja a második.

Az MI-állásokat nem pontosított nagy nyelvmodellel azonosították, definíciójuk szerint az MI-ismereteket, -tudást feltételező munkakörök tartoznak ebbe a kategóriába. Mindegyik munkakört a neki helyet adó szövetségi állam szerint kategorizálták. Az MI-gazdaság államonkénti növekedését és csökkenését a 2018-as és a 2023-as MI-állások összehasonlításával állapították meg. Államonként szintén kiszámolták, hány százalék állás betöltéséhez kellenek MI-ismeretek.

ai_jobs0_1.jpg

Változatlanul Kaliforniában jelenik meg a legtöbb MI-álláshirdetés, viszont az MI-állások száma összamerikai szinten a 2018-as 26 százalékról 2023-ra 19 százalékra, a nemzeti átlagnál 0,56 százalékkal nagyobb mértékben csökkent.

Washington államban, az Amazon és a Microsoft otthonában a 2018-as 13 százalékról 5 százalékra esett az MI-állások száma. Az államban megjelenő összes álláshirdetés egy százaléka ezzel együtt MI.

ai_jobs2.jpg

Maryland, Virginia és Washington D.C. együtt a 2018-as 7 százalékról 2023-ban 13 százalékot produkált. A növekedés a szövetségi kormány pozitív hozzáállásának tudható be. A kormányt támogató vállalatok újra elkezdtek MI-szakértőket alkalmazni a fővárosban.

New York és New Jersey egyesített adatai 12-ről 11-re történő, egy százalékos csökkenésről tanúskodnak.

ai_jobs1_1.jpg

Az USA más részein szignifikáns növekedést mértek. Texasban és Floridában két-két százalékos (6-ról 8-ra, illetve 2-ről 4-re történő) emelkedést, míg a tizenkét középnyugati állam egyesített teljesítménye három százalékos (10-ről 13-ra történő) növekedés. Ezek az államok viszont az összes MI-álláshirdetésnek csak nagyon kis részét adták.

Egy, az USA nagyvárosainak MI-állásait felmérő 2021-es elemzés szerzői az álláshirdetések mellett a szövetségi ösztöndíjakat, a kutatásokról beszámoló tanulmányokat, a szabadalmi kérvényeket és a vállalatokat is figyelembe vették. Már akkor kiderült, hogy a Bay Area-n kívül is van, és egyre élénkebb az „MI-élet.” Most még nagyobb a földrajzi megoszlás.

ai_jobs_3.jpg

A beszámoló jó hír az álláskeresőknek: a bejáratott csomópontok változatlanul a legtöbb ajánlatot generálják, viszont máshol is javul a helyzet. Világtrend, hogy egyre több MI-szakértőre van szükség.  

Mesterséges intelligencia segíti a dél-indiai chilitermesztőket

A mesterséges intelligencia által irányított mezőgazdaság ígérete mindenhol vonzza a befektetőket. A Microsoft tavaly nyílt forrásúvá tett MI-eszközeivel ellenőriznek képeket és szenzorok adatait, hogy valósidőben állapítsák meg a talaj feltételeit, a következő napokra előrejelezzék a hőmérsékletet, csapadékot, a föld nedvességtartalmát.

A dél-indiai Telangána szövetségi állam, a Digitális Zöld (Digital Green) mezőgazdasági szervezettel összefogva, MI-eszközöket bocsátott chilitermelő mezőgazdák rendelkezésére. A Saagu Baagu program eredetileg hétezer kisebb termesztőt érintett, a technológiákat pedig több helyi cég fejlesztette.

india_1.jpg

A Digital Green a nyílt forrású megoldásokon dolgozó Gillic-kel közösen WhatsApp chatbotot fejlesztett. A bot telugu nyelven beszél, naponta figyelmeztetést küld a gazdáknak, a termés érettségi szintjének megfelelő ajánlásokat is megfogalmaz.

A Krishi Tantra agritech vállalkozás helyi talajtesztelő központokat létesített. A központok lánccá állnak össze. A farmerek gépi tanulással felszerelt eszközökkel tesztelnek taslajmintákat; a föld savasságát, tápértékek-szintjét és más jellemzőket vizsgálnak vele. Míg a hagyományos tesztelés és az eredmények postázása között hetek telnek el, addig az új technológiát használva, kevesebb, mint egy óra alatt megkapják a választ.

india0_1.jpg

Az AgNext gépilátás-rendszere terepen felbecsüli a chilik minőségét, kimutatja a talaj hibáit, tulajdonságokat (szín, forma, méret stb.) becsül meg, csökkenti a veszteségeket, hozzájárul a chili árának emelkedéséhez.

A pilotprogram másfél évig, tehát három mezőgazdasági ciklusig tartott. A résztvevők 21 százalékkal több növényt termesztettek, kilenc százalékkal kevesebb rovarirtószert, öt százalékkal kevesebb trágyát használtak. A jobb minőségű betakarított termékekkel, nyolc százalékkal növelték a bevételeket.

Telangána kormánya ötszázezer gazdára és több növényre (csicseriborsóra, gyapotra, földimogyoróra, rizsre és kurkumára) terjesztette ki a programot.

Mivel a gazdák és családjaik nagy része az általuk megtermelt és eladott növényekből él, különösen kiszolgáltatottak a piac alakulásának és az éghajlatváltozásnak.

Sem Indiában, sem a világon nincsenek egyedül. A Saagu Baagu és a hasonló programok az egész bolygón segíthetik a kisgazdákat.        

MI-vel működő tartalombirodalom hírességek kamuképeit terjeszti online

A legendás Motion Picture Magazine 1911-től 1977-ig működött, s számolt be a filmipar, főként Hollywood történéseiről. Kései utóda, a mai Motion Picture Magazine weboldal csomó mesterséges intelligenciával generált mélyhamisítvány, kamukép, cikk forrása. Az MPM anyagai, köztük hírességek megtrükközött képei előkelő helyen szerepelnek Google-képkeresések találati listáján, sok honlapon szembesülünk velük.

A weboldalnak persze semmi köze az eredetihez, és úgy tűnik, hogy majdnem teljes egészében MI által generált tartalmakból, valamint hirdetésekből, YouTube videókból és kapcsolódó anyagokból áll. Google-keresésnél az eredeti magazin Wikipédia-oldala, tartalmának archívuma és az új oldal foglalják el a találati lista legelőkelőbb helyeit.

kamu.jpg

A honlapon például nemlétező filmcsillagokról, mint a Sáfrány (Saffron) nevű művészről is olvashatunk: előbb ismertetik a pályafutását, majd a fűszer bemutatása következik, végül egy, az Amazonhoz kapcsolódó link javasolja a megvásárlását, aztán újabb reklámok jönnek. Szinte az egész oldal hasonló nonszensz-parádé.

Az MI-vel felturbózott SEO, azaz a keresőoptimalizálás taktikája sem ismeretlen az MPM előtt, valahogy elérik vele, hogy a kamutartalmak és a spam bőven látható helyre, az élbolyba kerüljenek keresők által talált termékismertetők stb. listáin.

kamu0_1.jpg

A Google elmondta, hogy az MI generálta tartalom ilyen használata spam-politikájuk megsértése. Automatizált rendszerekkel küzdenek ellenük, folyamatos a javulás. Ha gyenge minőségű tartalom kerül a rangsor elejére, nemcsak egy keresésre, hanem többre dolgoznak ki skálázható megoldásokat.

Az MPM azonban nem magányos sziget, hanem egy nagyobb szervezet, a magát a „hírek jövőjeként” meghatározó, hasonló tartalmi elemekből összeálló Loaded Media része. Az MI SEO-birodalom tulajdonosa a Los Angelesben élő színész-producer Donavon Warren, a 2014-es független Wheels film alkotója semmit nem árult el a SEO-stratégiáról, csak annyit mondott, hogy a celebképek MI hagyományos stockfotókból készült (kevésbé hagyományos) munkái.

kamu1_1.jpg

A Loaded Mediahoz kapcsolódó összes honlapon találunk digitális magazint, és egyes képek valódinak is tűnnek a sok kamumárka, kamuhíresség, kamufarmer között. Szerző sosincs feltüntetve, az MI névtelen.

Warren elárulta, hogy a technológiát évekkel korábban elkezdték munkáikba integrálni, de még nem volt elég fejlett. Egyes cikkek azonban így is nyugtalanítóak, mert zéró igazságtartalmuk megtévesztő lehet, olyan fura sztorikat hoz össze az MI.

Warrent ez nem zavarja, a hírek és a szórakoztatás élharcosai közé kíván kerülni, és úgy érzi, hogy a fejlődési irány és a trendek kedveznek nekik. A róla készült képek és cikk azonban igaziak, sőt, még a szerző és a fotós nevét is feltüntették.

süti beállítások módosítása