Sokak szerint a kiterjesztett valóság (Augmented Reality, AR) egy-két éven belül mainstream lehet. A technológia a fizikai világból teljesen kiszakító virtuális valósággal ellentétben a realitásélményt pluszinformációkkal növeli, és egyre több a konkrét alkalmazás.
A medicinában is sokan próbálkoznak vele.
A kanadai Alberta Egyetem kutatói által fejlesztett ProjectDR rendszerrel például a sebészi gyakorlat részévé válhat. Az orvosi képek, például CT (számítógépes tomográfiai) szkenek és MRI (Magnetic Resonance Imaging, mágneses rezonanciás-képalkotással készült) adatok az AR jóvoltából közvetlenül a páciens testén jelennek meg, és az illető mozgásával szinkronban „mozognak”, mintha valóban ott lennének.
Az orvos szike nélkül lát bele a testbe.
„A páciens belső anatómiáját testen belül megmutató rendszert akartunk létrehozni orvosok számára” – jelentette ki Ian Watts, az egyik tervező. (A másik, Michael Fiest Wattshoz hasonlóan szintén a felsőoktatási intézmény PhD-hallgatója.)
A technológia az infravörös kamerákat és testen lévő markereket használó mozgáskövető rendszerből, valamint a képeket megjelenítő projektorból áll. A legnehezebb rész a képek és a páciens mozgásának szinkronizálása volt, Watts szoftvere azonban megoldotta a problémát, a komponensek összehangolásával hihetővé teszi a látványt.
„A technológiában az oktatástól a fizikoterápián keresztül a laparoszkópos műtétekig, sőt, műtétek megtervezéséig komoly alkalmazási lehetőségek rejlenek” – magyarázza Watts.
Ha az orvost csak egy testrész érdekli, lehetőségében áll, hogy kizárólag a tüdőt vagy az ereket nézze.
A fejlesztők a rendszer automatikus kalibrálásán és újabb komponensek, többek között mélyérzékelők integrálásán dolgoznak jelenleg. Ezeket követően jön a nagy megmérettetés, kezdődnek a klinikai tesztek, majd a pilottanulmányok, amelyekben a ProjectDR alkalmasságát, felhasználási módjait vizsgálják hátgerinc-masszázs oktatásához, illetve fizikoterápiás eljárásokhoz.
A tesztek és a tanulmányok után a fejlesztők és az egyetem valódi sebészi környezetben akarnak pilotprojekteket kivitelezni.