A Konstanzi és a Stuttgarti Egyetem kutatói merőben új megközelítést alkalmazva, kaotikus pályán keringő részecskéket folyadékalapú számítógéppé alakítottak. A „folyékony hardver” pontosságban még jelentősen elmarad a szilárdtest-memrisztoros riválisoktól. (A memrisztor a memory (memória) és a resistor (elektromos ellenállás) szavak összevonása, olyan passzív elektromos elem, amelynek az elektromos ellenállása nem állandó, hanem a múltbeli állapotától függ.)
A rendszer hagyományos áramkörök helyett mikroszkopikus részecskék kölcsönhatásaira épül.

A hardver egyetlen csepp víz-lutidin folyadékkeverékben felfüggesztett négyszáz darab, egyenként három mikrométer sugarú szilícium-dioxid gömb. A gömbök egyik oldala vékony (nyolcvan nanométer) szénréteggel van bevonva. 532 nanométeres lézer melegíti ezt a szénsapkát, ami a részecskét a kijelölt célpont felé hajtja.
A részecskék leképezése és a lézersugár újrapozicionálása közötti minimális időkéslekedés miatt a mikrogömbök túllőnek a célponton. Ennek következtében kisméretű, kaotikus pályájú keringésbe (mikro-oszcillációba) kezdenek.
Amikor külső adatot (bemeneti jelet) vezetnek a rendszerbe, megváltozik a hidrodinamikai áramlás. A folyadékon keresztül összekapcsolt részecskék kollektív mozgással válaszolnak rá. A komplex mintázatot egy hagyományos számítógép kamerán keresztül követi, majd matematikai algoritmusokkal alakítja át kimeneti adattá.
A rendszer képes volt nagy pontossággal előrejelezni egy hírhedten kaotikus matematikai idősort. Sikeresen azonosított olyan rejtett hibákat és eltéréseket a bemeneti adatokban, amelyek a jel átlagát, szórását és rövidtávú autokorrelációját teljesen változatlanul hagyták.
Ezek a képességek rendkívül hasznosak lehetnek a zajos, valósidejű adatok, például akár katasztrófákat előrejelző, szeizmikus mérések vagy klímarekordok finom változásainak észlelésében.
A folyékony számítógép egyelőre azonban több okból is alulmarad a szilárdtest-konkurenciával szemben.
Tízszer nagyobb a hibaarány, mint a memrisztor-alapú neuromorf chipeknél, azaz az emberi agy szerkezetét és működését mintázó hardvereszközöknél.
Túl bonyolult a kiszolgáló infrastruktúra: bár maga a folyadék elvileg energiatakarékos lenne, jelenleg egy, száz kHz-es akusztikai-optikai terelővel ellátott lézer, valósidejű mikroszkópos részecskekövető rendszer, hőmérséklet-szabályozott kvarc-cella és egy hagyományos számítógép szükséges az adatok feldolgozásához, a működtetéshez. Mivel a róla írt tanulmány nem közölt pontos energiahatékonysági adatokat, gyengül a gyakorlati összehasonlíthatóság.
A kutatók elismerték, hogy a lézervezérelt laboratóriumi összeállítás ebben a formában nem alkalmazható a mindennapi gyakorlatban. A jövőben lézerek helyett lényegesen egyszerűbb és jobban integrálható elektróda-vezérelt kolloid rendszerekkel szeretnének kísérletezni. Így megnyílhatna az út az energiatakarékos intelligens szenzorok (edge sensing) és az információfeldolgozásra számítógépes chipek helyett magát a fizikai környezetet használó, biológiailag inspirált eszközök előtt.











