Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Mikrochipbe szőtt agysejtek

2021. február 10. - ferenck

Mesterségesintelligencia-fejlesztőktől egyáltalán nem idegen emberi agy ihlette algoritmusok vagy áramkörök fejlesztése, ám az angliai Aston Egyetem hároméves Neu-ChiP projektje egy lépéssel továbbmegy. A kutatók ugyanis őssejteket integrálnak MI-alapú mikrochipekbe.

A fejlesztés célja a mesterséges intelligencia képességeinek növelése, amihez a humán agy feldolgozó-kapacitásának egy részét igyekeznek lemásolni. Kicsit úgy hangzik, mint egy B-kategóriás sci-fi film forgatókönyve, gonosz gépi értelmekkel. Pedig egyáltalán nem az – a kezdeményezés az agy által inspirált vagy neuromorfikus számítástudományhoz tartozik.

idegsejtek.jpg

Ezek a projektek egyértelműen eredményesebbé, hatékonyabbá igyekeznek tenni az algoritmusokat, a Neu-ChiP azonban nemcsak eredményesebb, de masszívabb is lesz a többinél.

„Az emberi agy páratlan számítási erejének kiaknázása, a számítógépek komplex problémák megoldásához szükséges képességeinek drasztikus növelése a célunk. Meggyőződésünk, hogy a projekttel túlléphetünk a feldolgozó kapacitások jelenlegi korlátain, és az energiafelhasználást is csökkenthetjük. Paradigmaváltást jelenthet a gépi tanulásban” – magyarázza David Saad, az egyetem matematikusa.

Projektjük azért is úttörő, mert igyekeznek maguk mögött hagyni a gépi tanulás elektronikus megközelítésének határait – ezek a rendszerek ugyanis egyre nagyobb számítási és energiakapacitásokat igényelnek. A hagyományos elektronika ma már inkább akadályozza, hátráltatja a neuromorfikus rendszerek gyors és olajozott működését.      

A jellegzetesen agy ihlette mostani gépi intelligenciák elménkről mintázott mesterséges idegsejteken vagy áramkörökön alapulnak. Velük ellentétben, a biológiai sejtek chipbe építésével a kutatók dolga valamivel könnyebb, mert fejlesztés közben kevesebb mérnöki problémával szembesülnek.

„Nemcsak egy csomó döbbenetesen komplex összetevőből, emberi idegsejtekből álló rendszert modellezünk, hanem ezzel a rendszerrel egyáltalán nem egyértelmű számításokat is szeretnénk megoldatni” – nyilatkozta a projektben résztvevő Francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont kutatási igazgatója, Rémi Monasson.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr716421308
süti beállítások módosítása