Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Lezuhant a Luna-25 orosz holdegység

2023. szeptember 05. - ferenck

Sokhónapos késéssel indult, katasztrófával végződött Oroszország próbálkozása, hogy negyvenhét év után ismét a Hold felszínén landoljon egy űregységük. Pontosabban elérte, mert oda csapódott be, és semmisült meg… A Luna-25 nevű járművön nem tartózkodott ember; közvetlen előde, a Luna-24 1976-ban járt az égitesten és tért vissza talajmintákkal.

Az ország Rokozmosz űrprogramjának büdzséjét az utóbbi bő másfél évben megvágták, és az ukrajnai invázió miatt a nemzetközi űrközösség jelentős részével sincsenek már kapcsolatban. Az eseményről rövid hírt tettek közzé a Telegramon.

orosz_holdegyseg.jpg

Az ország űrprogramja eddig is nehézségekkel, hitelességi problémákkal küszködött, a Luna-25 katasztrófája pedig egyértelműen azt jelenti, hogy a mai Oroszország képtelen megismételni az egykori Szovjetunió űrsikereit.

A Rokozmosz „előzetes elemzése” alapján a jármű közvetlenül a lezuhanás előtt „nem tervezett pályára” lépett. A fedélzeten kialakult vészhelyzet nem tette lehetővé a tervek előre meghatározott paraméterek szerinti megvalósítását. A (természetesen földi) kezelőszemélyzet elemzi a helyzetet.

Az „időzítés” nem is lehetett volna rosszabb. A Nemzetközi Úrállomás (ISS) napjai meg vannak számlálva – ahol űrhajósaik Ukrajna-ellenes propagandát terjesztettek –, a nemzetközi együttműködések megszüntetésével az orosz űrjelenlét drasztikusan csökkent.

A közelmúlt nagyhorderejű meghibásodásai miatt, Oroszország elsőszámú űrtechnológiai exportcikke, a Szojuz űrkapszula megbízhatósága is megkérdőjeleződött, miközben a Space X megjelent az újrahasznosítható Dragonnal. A Dragon azt jelenti, hogy az Egyesült Államok és más nyugati országok ezen a téren is megszüntethetik függőségüket Oroszországtól.

Közben Kína három landoló egysége, köztük két rover sikeresen Holdat ért, mint ahogy pár napja egy indiai szonda is.

Oroszország persze nem adja fel, a Luna-26 és a Luna-27 már munkában, de senki nem tudja, mikor indulhatnak útnak. Figyelembe véve a Luna-25 misszió tetemes késését, prognosztizálni sem lehet, mint ahogy azt sem, hogy mikor tér vissza, visszatér-e valaha is a szovjet idők, Gagarin és Tyereskova korának űrdicsősége.

Ma már nemcsak az Egyesült Államok jár Oroszország előtt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr1318204697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.09.05. 19:16:10

"a Luna-25 katasztrófája pedig egyértelműen azt jelenti, hogy a mai Oroszország képtelen megismételni az egykori Szovjetunió űrsikereit."

Itt mindössze történt egy hiba. A Roszkoszmosz (így pontos) már keresi, hogy pontosan hol. A Szovjetunió idején is történtek hibák, az előző indiai holdszondával is történt hiba, a japán holdszondával is, az amerikaiak Mars-szondáival is történtek hibák, a SpaceX Starshipje sem jutott magasra, ez egy ilyen sport. Ezért még nem érdemes temetni az orosz űripart. Az oroszoknak 52 éve nem volt halálos űrbalesetük, ez sem teljesen érdektelen.

Az elég kár, hogy emiatt a háború miatt az USA és Oroszország a korábbiaknál jóval feszültebb viszonyba került. Mindkettőnek szüksége lenne a másikra.

"az Egyesült Államok és más nyugati országok ezen a téren is megszüntethetik függőségüket Oroszországtól."

Hát ez az. Mostanáig az oroszok tartották lélegeztetőgépen az amerikai űrhajózást. 11 éven keresztül. Annyira nincsenek még a halálukon, csak elrontottak valamit a rakétán.

"a Szojuz űrkapszula megbízhatósága is megkérdőjeleződött"

Mire gondolsz?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.09.05. 21:51:24

@Androsz: ".... Van az a pénz, amiért lemegyünk kutyába.
S kidobjuk az elveinket a kukába...."
süti beállítások módosítása