Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Nyílt forrású általános mesterséges intelligenciát épít a Meta

2024. február 06. - ferenck

Mark Zuckerberg január második felében Instagram-posztban jelentette be, hogy a Meta többszázezer MI feldolgozó chipet, egész pontosan 350 ezer Nvidia H100 grafikus kártyát fog vásárolni. A GPU-k (grafikus feldolgozó egységek) darabja kb. 30 ezer dollár, és ezek az egységek a legfejlettebb MI-modellek működtetésének az alapjai.

A Meta-főnök azt is bejelentette, hogy nyílt forrású általános mesterséges intelligenciát (Artificial General Intelligence, AGI), az emberi szintet elérő vagy meg is haladó gépi értelmet szándékoznak építeni.

meta_agi0.jpg

Az AGI-ról a kifejezés 2007-es első használata óta az utóbbi években, a generatív MI berobbanásával új lendületet kapott vita folyik, egyes kutatók szerint például megvalósíthatatlan, mások 2200-ra, megint mások száz éven belülre, és csak nagyon kevesen saccolják a közeljövőre a kivitelezést. Mindenestere Zuckerberg bejelentése felkavarta az állóvíznek egyáltalán nem nevezhető terepet. Az ítéletnap-rettegők máris elkezdték kongatni a vészharangokat, a Futurism szerkesztősége már az (érdeklődés hiányában nyilván elmaradó) Apokalipszisre, az emberiség MI általi kipusztítására melegít.

Mások pedig pont a mesterségesintelligencia-fejlesztések jövőjének egyik kulcsától, a Meta MI-jének nyílt forráskódjától tartanak.

meta_agi.jpg

„A gondolat, hogy egy nyílt forrású AGI ezeknek a nagyon hatékony MI-rendszereknek a megfelelő szabályozása előtt megjelenjen, nyugtalanságra ad okot. Ha a technológia rossz kezekbe kerül, rengeteg kárt okozhat. Felelőtlenség, ha egy vállalat ilyen gondolatokra enged következtetni” – nyilatkozta Dame Wendy Hall, az angliai Southampton Egyetem kutatója és az ENSZ MI tanácsadó testületének tagja.

Hall szerint ugyanakkor sok évre vagyunk még az AGI-től, tehát a társadalomnak van ideje a szabályozási keret kidolgozására, mégis közérdeknek tarja, hogy minél előbb elvégezzék.

Andrew Rogoyski, a Surrey Egyetem Embercentrikus MI Intézetének egyik igazgatója szerint a nyílt forráskódú AGI ugyanúgy lehet a világ megmentője, mint ahogy világkatasztrófa is. Nemzetközi konszenzus kellene, és nem techóriások tanácstermében kéne meghozni ezeket a döntéseket – magyarázza. Hull már azt is felelőtlenségnek tartotta, amikor a Meta 2023 nyarán nyílt forrásúvá tette a Llama 2 nagy nyelvmodellt (LLM).

A Meta nem az egyetlen AGI-n dolgozó nagyvállalat, viszont az egyetlen, amelyik nyílt forrásban gondolkozik. A versenyfutás másik két résztvevője az OpenAI és a Google DeepMind.  

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr3518314217
süti beállítások módosítása