Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Öngyógyító robotok

2024. március 20. - ferenck

Önmagukat emberi beavatkozás nélkül meggyógyító, korrigáló robotok tökéletesen funkcionálhatnának azokban a veszélyes és távoli környezetekben, például a világűrben és az óceán mélyén, ahol mindenféle javítás nehézségekbe ütközik.

Az öngyógyítás azokra a folyamatokra vonatkozik, amikor külső beavatkozás, a gyógyulást elindító valamilyen mikroesemény nélkül javul meg az adott anyag, és szerencsére egyre több matéria rendelkezik már ezzel a tulajdonsággal. Az anyagtudomány gyors fejlődésével a lehetőségek drámai módon bővülhetnek a közeljövőben.

onjasvito_robotok.jpg

A legtöbb öngyógyító robot hevítésre, majd lehűlve „megjavuló” polimereket tartalmaz. A világ különböző műhelyeiben dolgozó kutatók autonóm robotgyógyításra alkalmas módszereket, elektronikus alkatrészeket stb. azonosítottak, amelyeket azonban a látványos bemutatók után a gyakorlatban is a gépekbe kellene integrálniuk. Lényeges különbség a korábbiakhoz képest, hogy ezeknek a robotoknak már nemcsak ellenállónak kell lenniük sérülésekkel szemben, hanem sérülés esetén meg kell tudniuk magukat gyógyítani.

A  hidrogénkötésű polimerek különböző kötési szintjei/erőssége például a nehéz körülmények közötti önjavításra tökéletesen megfelelő erős és rugalmas anyagokat eredményeznek.

Vezetőképes öngyógyító anyagokat szintén fejlesztettek már, például folyékony fémet vagy dielektrikumokat és félvezetőket adnak a saját magukat kijavító polimerekhez.

De hogyan érzi a fájdalmat, mit érez fájdalom helyett egy robot? Mert a meghibásodás korrigálásához észlelnie is kell azt. Az embernél a fájdalom a jel, robotoknál pedig például az áramot speciális szénrészecskéinek köszönhetően vezető polimerekből készült szenzorok a vezetés változásaiból detektálhatják a bajt.

A Brüsszeli Szabadegyetemen dolgozó Bram Vanderborg csoportja ilyen szénrészecskés polimert használt az elektromos ellenállás változásait detektáló piezorezisztív nyílásérzékelők fejlesztéséhez. A szenzorokat puha robotmarkolóba ágyazták; a deformációkat, a vágásokat és a töréseket az ellenállás változásai miatt azonnal észlelik.

Vanderborg szerint a különféle anyagokat, technikákat egyetlen nagy alkalmazásban kellene összekombinálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr3918347149
süti beállítások módosítása