Az NJSZT blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Szerepjátékban tanul a mesterséges intelligencia

2020. november 26. - ferenck

Mesterségesintelligencia-rendszerek, például a szövegíró GPT-3 meggyőzően utánozzák az emberi szöveggenerálást – az írás folyamatát –, és adottságaikat kihasználva, remek kamublogokat, Reddit-posztokat stb. jegyeznek. Viszont alapvetően mintázatokat tanulnak meg és utánoznak, azaz nem értik, hogy mit tesznek.

A jelen állapoton változtatni akaró Georgia Technológiai Intézet (Georgia Tech) és a Facebook AI Research kutatói szavakat célzatosan használó mesterséges intelligencia fejlesztésébe kezdtek. Az elmúlt években rengeteget fejlődött, eddig viszont egymással alig érintkező két területet, a természetesnyelv-feldolgozást és a megerősítéses tanulást kombinálva a modell megtanulja, hogyan viselkedjen megadott célok eléréséhez.

ai_tanulas.jpg

Megközelítésük teszteléséhez a rendszert a Facebook tavaly kidolgozott, szövegalapú és több-résztvevős LIGHT játékán gyakoroltatták. Sárkányt kellett alakítania. A játékot eleve azért hozták létre, hogy a humán és az MI játékosok közötti kommunikációt vizsgálják.

Fantasy jellegű és témájú közegben játszódik, tele közösségi ötletbörzével összeszedett objektumokkal, karakterekkel és helyekkel, amelyeket a képernyőn, szöveges formában írnak le. Az interakciók is úgy történnek.

A játékosok utasításokat („öleld meg a varázslót”, „üss a sárkányra”, „vedd le a kalapod” stb.) gépelnek be, de beszélhetnek is a chatbottal vezérelt, kontrollált karakterekhez.

ai_tanulas0.jpg

Ahhoz, hogy az MI cselekvéseinek célokat adjanak, a kutatók az eredetiben nem szereplő, kb. 7500 közösségileg összeszedett feladatot, küldetést tettek a játékba. Létrehoztak egy alany-állítmány-tárgy kapcsolatokat tartalmazó adatbázist, egy tudásgráfot (knowledge graph) is. Ez szolgáltat az MI-nek „józanész” (common sense) információkat a játék világáról, karakterek közötti kapcsolatokról, például, hogy egy kereskedő csak akkor bízik meg egy őrben, ha barátok stb.

A játékban így már vannak cselekedetek („menj fel a hegyre”, „edd meg a lovagot” stb.), amelyek a feladatok kivitelezését („rakd össze a legnagyobb kincset, amit sárkány valaha is megszerzett” stb.) szolgálják.

Mindezeknek együtt kell működniük, és az MI-t kizárólag nyelvi úton tanították meg feladatok megvalósítására. Vagy begépeli az utasításokat, vagy más karakterekkel beszéli meg a teendőket. Például, ha kard kell neki, vagy lop egyet, vagy meggyőz valakit, hogy adja neki az övét.

A sárkány néha ugyan feleslegesen fenyegetett karaktereket, végül viszont sikeres volt; az MI teljesítette küldetését. Tény, hogy segítettek neki, de tényleg célzottan, értelmesen használta a nyelvet, és elérte, amit akart.

A rendszer egyelőre csak játék, a két technológia együttes alkalmazása viszont nemcsak jobb chatbotokhoz vezethet, hanem a nyelv közvetítésével az MI jobban meg is értheti a világ működését.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr8416299624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása