Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Megmondja az MI, kinek kell Covid-teszt

2021. november 23. - ferenck

Görögország határállomásai tavaly csak az országba látogatók 17 százalékára elegendő Covid-teszttel rendelkeztek. A hiányt a nagy kockázatot jelentő személyeket kiszűrő mesterséges intelligencia orvosolta.

2020 júliusa és novembere között a dél-európai ország határőr-szerveit az ország mind a negyven határpontján alkalmazott, megerősítéses tanuláson alapuló rendszer segítette. A görög és amerikai egyetemek által fejlesztett Eva nevű MI javaslatot tett, hogy kit kell belépés előtt tesztelni. Mint utólag kiderült, ez a módszer hatékonyabb volt a többinél.

covidt.jpg

Eva közreműködésével minden határállomásra csak a szükséges mennyiségű tesztet juttatták el. A bevándorlási szervezetektől kapott adatok (a beutazók életkora, neme, mely ország, mely régiójából jöttek) alapján felmérte bizonyos csoportok fertőzési kockázatát, amit a kockázatbecslés törvényszerű bizonytalanságaival igyekezett közös nevezőre hozni, megtalálni a kettő közötti egyensúlyt. Így tudott a legnagyobb kockázatot jelentő utazókra fókuszálni, majd ennek megfelelően osztották szét a teszteket.

A rendszer elkészítette a tesztelendő turisták listáját, a teszteredmények pedig 48 órával később meg is voltak, és azoknak megfelelő intézkedéseket hoztak.

covidt0.jpg

Az algoritmus a kockázatbecslést és a bizonytalanságkezelést mindig a legfrissebb teszteredményeket is figyelembe véve finomhangolta.

Összességében jóval több fertőzött utazót azonosított, mint az azok hazájában végzett rutintesztek. Az augusztusi-szeptemberi csúcsszezonban négyszer, azon kívül 1,85 százalékkal többet.

Az oltás elterjedésével és a nagyobb számban rendelkezésre álló teszttel, a görög hatóságok „félreállították” Evát. Most már csak oltási igazolást, vagy negatív tesztet kérnek a beutazóktól.

Sok ország a turistákat országuk mutatói alapján csoportosítja, vagy mint például a járványt a világon Trump és Biden alatt egyaránt leglátványosabban félrekezelő USA, teljesen irracionálisan döntik el, hogy honnan szabad belépni, honnan nem. Több tanulmány viszont kimutatta, hogy ez a – járvány kezdeti szakaszában tapasztaltakon alapuló – megközelítés nem eredményes, más módszerek, például Eva viszont igen.

Nem különböztet meg hátrányosan csoportokat, nem általánosít, lehetővé teszi, hogy a határok nyitottak maradjanak, és ezzel sokat tesz a járvány nemzetközi terjedése ellen.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr1016706234
süti beállítások módosítása