Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Kísérteties repülő drónok halott madarakból

2023. február 23. - ferenck

Elterjedtek a madarak létezését megkérdőjelező, bennük kormányok által működtetett drónokat látó összeesküvéselméletek. A valóság szerencsére nem igazolja őket, viszont tényleg fejlesztettek már részben halott galambok egyes testrészeiből működő, égi patkányként repülő prototípusokat.

A madárforma drónokat az Új Mexikó Bányászati és Technológiai Intézetben építették. A mérnökök szerint égi járműveik úgy közlekedhetnek majd, mintha tényleg a természethez tartoznának, miközben ellenséges állásokat, vagy éppen békés járókelőket figyelnének meg.

madar_dron0.jpg

„Mesterséges anyagok helyett halott madarakat is felhasználhatunk drónépítéshez, drónként tervezzük őket újra” – nyilatkozta Mostafa Hassanalian, a kutatásfejlesztés egyik vezetője.

Egyelőre szárnycsapások nélkül siklanak, és kolibriként lebegnek a légtérben. Ezt a galambokból, fácánokból, kolibrikből és varjakból származó taxidermiás madárrészekkel (valódi fejekkel, tollakkal és a legfontosabbal: szárnyakkal) érik el. A kutatók legpontosabban így szimulálják az állat mozgását. Ugyanakkor elismerik, hogy a módszerrel nehéz drónt létrehozni.

Viszont nem kell madarakhoz hasonlóan lebegő hagyományos mechanikus szárny tervezésével szenvedniük. A fejlesztés köztudottan egyik legnehezebb részétől kímélik meg magukat, mert mind a modellezés, mind a pontos méret meghatározása komoly kihívás.

A furcsa drónok tényleges alkalmazásáig azonban még várni kell egy darabig. Ellentétben a valódi madarakkal, egyelőre se nem fürgék, se nem hatékonyak, szárnyaiknak jobban, rugalmasabban kellene illeszkedniük, ráadásul, csendesebbé is kell válniuk, máskülönben használhatatlanok kémkedésre, személyek megfigyelésére.

Egyelőre annyira zajosak, hogy megállapítható: nem valódi madarak, és nincs az a buta ellenség, bamba járókelő, aki bevegye az ellenkezőjét. Néhány újabb hangszigetelés sokat segíthet, és az is, ha homlok fogaskerekeiket a zajt jelentős mértékben csökkentő csavarkerekesekre cserélik.         

Ha mindez sikerül is, nincs az a technikai hókuszpókusz, amely elfeledtetné, hogy ezek a drónok szerencsétlen sorsú állatokból készülnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr6518055084
süti beállítások módosítása